myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 5., szombat

Számíts a csodára!

„Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (ApCsel 3:6)

A férfi, akit a történet kedvéért Benjáminnak fogok nevezni, nem tudott járni. Egyetlen lépést sem tett meg élete során, így bizonyára nem sejtette azon az eseménydús reggelen, hogy az a nap más lesz, mint a többi. Tévedett.Valaki aznap reggel is az Ékeskapuhoz vitte, ahol pénzt koldult. Eszébe sem jutott volna többet kérni, hiszen a pénz volt az érzékelhető szükséglete. A gyógyulás gondolata – ami lehetetlennek tűnt számára – valószínűleg fel sem merült benne.Péter és János elhaladt mellette a templomba menet. Meglátták egymást. Benjámin pénzt kért tőlük. Szerettem volna látni azt a néhány percet! Olyan csodában volt része, amilyet a legtöbben még sohasem láttak, amelyről álmodni sem mer az ember.Péter, miután neki szentelte a teljes figyelmét, közölte vele, hogy nincs pénze, de amivel rendelkezik, azt szívesen megosztja vele. „Kelj fel és járj!”, mondta, Benjámin pedig pontosan így tett.Születésétől fogva béna volt, most mégsem kellett megtanulnia járni. Egyszerűen csak azt mondták neki, hogy járjon, és ez meg is történt. Nem tántorgott, nem esett el, nem kellett időt töltenie az egyensúly, az irány, a sebesség és a karjai, illetve a lábai mozgásának összehangolásával. Sőt, azt olvassuk, hogy ugrált (8. vers). Milyen elképesztő látvány lehetett!Mi is minden reggel új napra ébredünk, amely végtelen számú lehetőséggel van tele. Némelyikre gondoltunk és/vagy reménykedtünk abban, hogy bekövetkezik, némelyikről pedig sejtelmünk sem volt. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi mindent képes tenni értünk Isten, és véghez is fogja vinni azokat a dolgokat az életünkben, amennyiben megengedjük neki.Benjámin bénasága utolsó reggelén nem is álmodott arról, hogy aznap este képes lesz segítség nélkül lefeküdni. Mi sem tudjuk, mi vár ránk az előttünk álló napon. Készüljünk fel a váratlanra!Sőt, számítsunk a csodára!

Carolyn K. Karlstrom

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.