myBible logó myBible
Fiókom

2025. június 30., hétfő

Miért félnék?

„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41:10)

Tornádószerű vihar sújtotta az Egyesült Államok keleti partvidékét. Alig néhány órával az életemet megváltoztató esemény előtt beléptem egy bevásárlóközpontba, így nem hallottam a híreket, amelyek mindenkit arra figyelmeztettek, hogy keressen menedéket. Miután kiléptem a bevásárlóközpontból, mivel semmi jelét nem láttam a közelgő veszélynek, úgy döntöttem, hogy benézek egy közeli élelmiszerboltba is. Autóval voltam, és perceken belül egy félelmetes zivatarba hajtottam. Sötét égbolt, kidőlt fák, mennydörgés, zuhogó eső, erős szél, rossz látási viszonyok és forgalmi dugó vett körül. Istenhez kiáltottam: „Vajon életben maradok, Uram?” Képtelen voltam meghatározni, hogy az autópálya melyik sávján tartózkodom, merre kellene hazamennem, és annak sem voltam tudatában, hogy Isten velem van, de pillanatokkal később megnyitotta a szemem, és megláttam, hogy a következő kijárat lesz a hazafelé vezető út. Micsoda megkönnyebbülés!Az „Almost Home” („Mindjárt otthon”) című éneket énekeltem, amikor egy kidőlt fa elállta az utamat. Megpróbáltam egy másik útvonalon kijutni, de azon is kidőlt fák tették lehetetlenné a haladást. Miután a harmadik próbálkozásom is hiábavalónak bizonyult, így kiáltottam Istenhez: „Hazajutok-e valaha, Uram?”Megálltam egy középiskola parkolójában, hogy kivárjam az események végét, majd észrevettem, hogy elindult az autósor. Egy halk hang sürgetett, hogy próbáljam meg újra. Mihelyt rátértem a hazafelé vezető útra, a mögöttem álló autó megfordult és elhajtott. Annyira elvakított a félelem, hogy észre sem vettem: már csak az egyik sávot zárja el egy kidőlt fa. Hirtelen erős hangot hallottam, amely ezt mondta: „Minden rendben!” Elismételtem magamban a hallottakat, de továbbra sem mozdultam. Ismét megszólalt a hang, de a korábbinál sürgetőbben: „Minden rendben!” Egész lényem mozgásba lendült, amikor végre megértettem, hogy valóban hazafelé tartok.Fantasztikus tapasztalat volt ez számomra! Szorongásom és félelmem közepette Isten közelebb volt hozzám, mint bárki más, és így bátorított: „Cynthia, nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.”
Cynthia Best-Goring

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.