myBible logó myBible
Fiókom

2025. június 22., vasárnap

Fejjel lefelé

„Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.” (Ézs 43:19)

Nem tudom, mi késztetett arra, hogy kirándulást szervezzek tizenöt éves unokám és hetvennyolc éves önmagam számára. Talán a város új Tex-Mex éttermében felszolgált vegetáriánus nacho titkos hozzávalója? Vagy a férjem, Jim félévvel ezelőtt bekövetkezett halála, amely feje tetejére állította az életemet?Zionnal feliratkoztunk egy túrára, melyet a közeli hegyekben szerveztek meg Georgiában. A kirándulás napjáig négy további, tizenegy és hetvennyolc közötti családtag (igen, én) is belekeveredett a kalandba. Eredetileg csak nézőnek jelentkeztem, de a fiatal és dörzsölt kötélpálya-menedzser meggyőzött arról, hogy még előrehaladott „állapotomban” is biztonságban leszek. Így történt, hogy egyszer csak sárga sisakban és egy nem túl hízelgő üléshevederben találtam magam, amelyről csörgő karabinerek lógtak.Aztán kezdetét vette a kaland. Bár szurkoltam az első négy kötélen száguldó családtagjaimnak (én mindig utolsónak mentem), amikor rám került a sor, visszatartottam a lélegzetem, erősen kapaszkodtam a biztonsági kötélbe, és lehunytam a szemem. Mielőtt leereszkedtünk volna az utolsó (és leghosszabb) kötélen, a vezetőnk szóvá tette, hogy egyesek közülünk talán szeretnének fejjel lefelé haladni. Elfojtottam a képtelen javaslat hallatán előtörő nevetésemet. Három családtagom viszont bevállalta! Ezt látva győzködni kezdtem magam: Carolyn, most veszítetted el a lelki társadat. Mi lehetne ennél rosszabb? Fejjel lefelé haladni a kötélpályán nem lehet ijesztőbb a bizonytalanságnál és a magánynál.Hamarosan fejjel lefelé suhantam a kötélen. Amikor kinyitottam a szemem, és „felnéztem”, egy tavat láttam az erdő közepén magam „fölött”. Amikor pedig „lefelé” néztem, úgy tűnt, mintha magasba emelt lábaim az égen járnának. Épp egy metaforát éltem meg. Az ég és a föld elhelyezése nem változott, csak a nézőpontom. Isten velem együtt lebegett a levegőben, és „valami újat” vitt véghez bennem… valami gyógyítót. Eufória lett volna? Nem, inkább meggyőződés. Bár nemrég megözvegyültem, tudtam, hogy túl fogom élni az előttem álló utat immár fejjel lefelé fordult világomban.
Carolyn Rathbun Sutton

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.