Járni tanulok

„Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mindörökké. Ámen.” (Júd 24–25)

Lármás, féktelen lányként, aki szeretett nevetni a barátaival, végigszórakoztam a középiskolát. Kábítószert és alkoholt fogyasztottam azért, hogy ezt elősegítsem. Tizenkilenc éves koromban bekövetkezett megtérésem vadócból egyenes és illedelmes hölggyé változtatott, akire nem ismertek rá a barátai. Amikor a két legjobb barátnőm meglátogatott, zavartan néztek rám, és azt kérdezték, hogy mit tettem a „régi” Jenniferrel.Puritánnak és örömtelen embernek tűntem, de az az igazság, hogy a szigorú külső alatt annak félelme bujkált, hogy visszaesem a régi életvitelembe. Bár hittem, hogy Isten megbocsátotta a múltamat, azt gondoltam, hogy az én feladatom jobb emberré válni. Ez a gondolat talán a szigorú apámmal szerzett gyermekkori tapasztalataimnak köszönhető, aki bár nagy elvárásokat támasztott velem szemben, nehezen megközelíthető ember volt.Amikor megtanultam járni, két dolgot tudtam: az egyik, hogy a szüleim hisznek abban, hogy képes vagyok rá, különben miért integetnének lelkesen és bátorítanának a szoba másik sarkából?, a másik, hogy ha elesem, felemelnek és bátorítanak, hogy próbáljam újra.Isten kedves gyermeke, képzeld el, hogy épp járni tanulsz! Isten a szoba másik végében áll, és szurkol neked. Megteszel néhány lépést, majd megbotlasz. Felemel, és újra megpróbálod. Most képzeld el, hogy egy nap majd egyenesen a karjaiba szaladsz!Valójában mennyei Atyánk mellettünk jár. Szeretné, ha tudnánk, hogy saját erőnkből lehetetlen elérnünk az általa felállított eszményt. Nem is várja el tőlünk, hogy elérjük az általa bemutatott jellembeli színvonalat, mintegy a megigazulás megszerzéseként, sokkal inkább az történik, hogy már a kezdetektől igazlelkűségébe öltöztet minket. Nekünk ajándékozza saját igazságát, és ezáltal megváltoztat minket. Örömmel szolgáljuk Őt, és többé nem vágyunk semmi olyasmire, ami elválaszthatna minket tőle. Amikor elesünk, felemel minket, talpra állít és mellettünk jár. Tudja, hogy végül képesek leszünk anélkül járni, hogy elesnénk.
Jennifer Jill Schwirzer