myBible logó myBible
Fiókom

2025. június 2., hétfő

Csodálatos ajándék

„Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.” (Jer 33:3)

A Biblia azt írja, hogy Isten örömét leli szívünk kívánságainak teljesítésében, amennyiben megkérjük Őt erre. Trinidadban a házbérlés feltétele a havi bérleti díj és egy 100 dolláros jutalomdíj kifizetése. Ez a jutalom lényegében az albérlő köszönetének kifejezése a főbérlő irányába. Nem találtam a Bibliában nyomát annak, hogy Isten ilyesmit várna el, ezért elhatároztam, hogy nem fizetek jutalomdíjat. Bíztam abban, hogy az Úr majd segít saját lakást vennem. Közöltem vele, hogy egy durva deszkákból összerakott kis házat is értékelnék.Nem hagytam abba az imádkozást, mert bíztam benne, hogy Isten meghallgat. Igéjébe kapaszkodtam: „Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Íme, a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estvéli esőt kap” (Jak 5:7).Mosás közben is lakásért imádkoztam. Ezúttal a következő igét idéztem: „Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk” (Róm 8:25). Öt éven át imádkoztam ezért a célért, aztán furcsa dolog történt.Egyik vasárnap reggel a férjem elment újságot vásárolni, és egy barátjával tért haza, akivel évek óta nem találkozott. Együtt ebédeltünk a vendégünkkel és a sógorommal. Ebéd után a férjem barátja megosztotta velünk, hogy mit tervez a kormány az egykori katonákkal. Megtudtam, hogy földet adnak Trinidadban a katonáknak abból a célból, hogy megműveljék azt, és otthont teremtsenek a családjuk számára. Mondanom sem kell, hogy ez nagyszerű hír volt számunkra.A férjem és a sógorom azonnal kitöltötték a kérelmet, s ezután nem láttuk többé a látogatót. Gyakran eszembe jut ez az eset. Úgy gondolom, hogy a Gondviselés alakította így az eseményeket.Másnap elküldtük postán a beadványt, s bár a sógoromét visszautasították, a férjemét elfogadták. Tizenkét egykori katona kapott földet abban az évben.Kedves barátom, bátorítalak, hogy imádkozz kitartóan!
Sheila Johnson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.