myBible logó myBible
Fiókom

2025. május 27., kedd

Facebookos kinyilatkoztatás

„Akkor vigadozik a szűz a seregben, és az ifjak és a vének együttesen, és az ő siralmukat örömre fordítom, és megvigasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból.” (Jer 31:13)

Egy alkalommal, amikor végiggörgettem egyik barátom Facebook-profilját, új kinyilatkoztatást kaptam, de hadd kezdjem az elejétől.Új állást hirdettek meg az irodában, miután az egyházban addig betöltött vezetői pozíciómat feleslegessé nyilvánították. Sokkolt, hogy közölték velem: másvalaki tölti majd be ezt az állást, egy „rendkívül szervezett személy”. Rosszul esett, de még ha fájdalmas is volt számomra a folyamat, úgy döntöttem, hogy méltóságteljesen fogok viselkedni. Gondoskodtam róla, hogy az első munkanapján virágok várják az íróasztalán. Részletes listát írtam valamennyi munkafolyamatról, amelyet ismernie kellett. Válaszoltam minden kérdésére – nemcsak a munka átadásakor, hanem azt követően is. Még az ebédszüneteimet is arra szántam, hogy beszélgessek vele. Mindeközben végig fájdalmasnak éreztem a váltást. Idővel önző gondolataim támadtak, hiszen nekem kellett volna a helyére kerülnöm. Szabályosan fájt a szívem, valahányszor megláttam őt, vagy elhaladtam az irodája mellett. Gondolataim nem voltak összhangban az érzéseimmel, ezért tovább imádkoztam.Visszatérve a Facebookon látott képekre: róla készültek, amikor az egyház osztályvezetőjeként külföldre látogatott. Szereti a munkáját, és a munkatársai is meg vannak vele elégedve. Ő az első női vezető ezen a munkaterületen. Ekkor döbbentem rá: ha nem bocsátanak el, nem lett volna hajlandó vezetői szerepet vállalni. Nem készült volna fel az új lehetőségre, amelyet az Úr adott neki. Mivel az én állásom megszűnt, egy fiatalabb, rátermettebb nő olyan lehetőséghez jutott, amelyhez korábban egyetlen nő sem. És neki köszönhetően sok más nőnek is megnyílik az ajtó a jövőre nézve, akiknek szintén lehetőségük lesz vezetői pozícióban szolgálni az Urat.Végre egyetért a szívem és az eszem. Megérte a fájdalmat, mert most örülök annak, hogy új lehetőségek nyíltak meg más nők előtt. Ha te is elcsüggedtél valami oknál fogva, imádkozom, hogy ne feledd: Isten örömre fogja fordítani, ahogyan megígérte!
Danijela Schubert

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.