2025. május 26., hétfő
Fordulj jobbra az útkereszteződésnél!
Nemrég a közkönyvtárba akartam menni, de nem tudtam pontosan, hol találom, ezért segítségül hívtam a GPS-t. Ki is választotta nekem az állítólag legjobb útvonalat, de időközben észrevettem, hogy más irányba visz. Más esetben megálltam volna, hogy újratervezzem az utamat, de ezúttal továbbhaladtam, noha zsörtölődve.Amikor megérkeztem a célállomásra, kiderült, hogy az idősek otthona előtt állok, a könyvtárnak pedig nyoma sincs. Újra a GPS-alkalmazáshoz folyamodtam, majd elindultam abba az irányba, amely szerintem is a helyes útvonalat követte.Büszke voltam magamra, amikor végre megláttam magam előtt a „Közkönyvtár” feliratot egy régi kőépületen. Leparkoltam, és önelégülten a bejárathoz mentem, ahol azonban egy másik feliratra lettem figyelmes: „A könyvtár az idősek otthona épületébe költözött”.Milyen biztos voltam benne, hogy jó úton járok! Az első néhány tábla alapján úgy is tűnt, hogy helyes a gondolatmenetem. A GPS hangja mégis olyan irány felé vezetett, aminek semmi értelmét nem láttam. Az utolsó tábla aztán megerősítette, hogy a GPS-nek mindvégig igaza volt.Isten néha olyan útbaigazítást ad nekünk, aminek mi semmi értelmét nem látjuk. A környezetünkben élő emberek mind egy bizonyos irány felé terelnek, Isten viszont teljesen más útvonalat mutat nekünk. Különösen zavarba ejtő, ha korábban más úton vezetett minket, de aztán kijelenti, hogy irányt kell váltanunk. Ő azt is látja, amit mi nem.Sok időt és bosszúságot megspórolhattam volna, ha elsőre is hiszek a GPS-nek. Mennyi időt és bosszúságot takaríthatnánk meg, ha egyből alávetnénk magunkat Isten vezetésének!
Annette M. Barnes