myBible logó myBible
Fiókom

2025. május 17., szombat

Kisbabáktól tanult leckék

„És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.” (1Kor 1:28-29)

Míg Dél-Koreában éltem misszionáriusként, három unokával is megáldott az Úr. Megtapasztalhattam az élet egyik legnagyobb örömét: a nagymamaságot.Egyik nap a kis Jo’Ellel játszottam, aki kevesebb mint kétéves volt akkortájt. Kétnyelvű volt, angolul és koreaiul egyaránt beszélt. Kalapnak nézte a kenyérpirítóm fedelét, és a fejére tette. Elmeséltem az esetet a lányomnak, és jót nevettünk rajta, aztán a lányom elmagyarázta, hogy az valójában egy papírzsebkendős doboz fedele volt. Ez újabb okot adott a derültségre, noha meglepődtem, mert azt hittem, hogy mindent pontosan összehangoltam és jó helyre tettem a konyhámban. Kisunokám hibája az én tévedésemre is rávilágított. Ugye, milyen érdekes, hogy Isten a kisgyermekeket is felhasználja arra, hogy megtanítson minket az élet leckéire?Jósiás csupán nyolcéves volt, amikor király lett, és a teljes nemzet vezetésének felelőssége terhelte. Uralkodásának harmincegy évén át mindent megtett azért, hogy visszavezesse a népet Istenhez. A Biblia feljegyzi, hogy elődjéhez, Dávidhoz hasonlóan a helyes úton járt, amelyről nem tért le sem jobbra, sem balra. Történetét 2Krón 34. részében találjuk.Salamon feljegyzi: „Az ő cselekedeteiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete” (Péld 20:11). Igen, a gyermekektől is tanulhatunk.Ne feledjük, hogy mindannyian bölcsességet nyerhetünk, amikor meghallgatunk másokat, legyen szó akár kisbabákról is.
Bessie Russell Haynes

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.