Édesanyám hagyatéka

„A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13:16)

Emlékszem egy jamaicai vasárnap reggelre. Tízéves lehettem, épp segítettem édesanyámnak megteríteni az asztalt. A legszebb asztalkendőt választotta, ezért azt gondoltam, hogy vendégünk lesz. Reméltem, hogy valamelyik nagynénémről van szó, mert akkor az unokatestvéreimmel is találkozhatok.Amikor minden készen állt, édesanyám kilépett a házból, én pedig kíváncsian követtem. Még a szomszédságban lakó hölgyek is megkérdezték, hogy hová megy. Ő csak mosolygott, mondván, hogy hamarosan visszajön.Fel-alá sétált az utcán, mintha keresne valakit. Végül egy hajléktalan férfira bukkant. Mi, gyermekek, féltünk tőle, noha mindig úgy tűnt, hogy elmerül a saját világában, és nem vesz észre minket. Anya lehajolt hozzá. Mondott neki valamit, mire a férfi felegyenesedett, és követni kezdte édesanyámat. Nem akartam hinni a szememnek! Hová viszi anya ezt az ápolatlan embert? Egyenesen az otthonunkba!A szomszédok szétszéledtek ijedtükben, amikor behívta a házba a férfit, és leültette az ebédlőasztalhoz. Sült kenyérgyümölccsel, akiszilvával és tőkehallal kínálta. Miután befejezte az evést, néhány percig mozdulatlanul ült, majd csendben távozott, édesanyám pedig mosogatni kezdett. Az ajtóban álló szomszédasszonyok nekiszegezték a kérdést: „Megtartod az edényeket, amelyekből evett?” Édesanyám mosolyogva válaszolt: „Miért ne tenném? Hiszen Isten gyermeke!” Ezutánkiült a verandára, mintha semmi szokatlan nem történt volna.Édesanyám hagyatéka tovább él gyermekei életében, valahányszor teljesítjük az Úr által ránk hagyott megbízást: „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg” (Mt 25:40).Barátaim, osszuk meg másokkal Jézus szeretetét, mialatt visszajövetelére várunk!
Jannett Maurine Myrie