Terheink Hordozója

„Áldott legyen az Úr mindennap, ő viseli terhünket.” (Zsolt 68:20, SZIT)

Egyik nap, amikor épp a belvárosban akadt elintéznivalóm, találkoztam egy volt középiskolai osztálytársammal. Örömmel emlékezett vissza keresztény beállítottságomra, és a felidézett emlékeken felbátorodva meghívtam őt szombatra az imaházba. El is jött, és bár úgy tűnt, hogy tetszett neki az istentisztelet, másodszor már nem látogatott el a gyülekezetbe.Néhány évvel később ismét összefutottunk. Beszélgetés közben hirtelen megkérdezte tőlem: „Emlékszel arra, hogy amikor elmentem hozzátok a gyülekezetbe, megkérdezted tőlem, hogy átveheted-e a kisbabámat? Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha valamiféle Mindenható Hatalom leemelte volna a vállamról valamennyi terhemet.”Megleptek a szavai. Őszintén bevallottam, hogy nem emlékszem erre a gesztusra, noha szeretem a gyermekeket, különösen a kisbabákat. Csak arról voltak ködös emlékeim, hogy egy kisfiút tartott a karján, mást nem tudtam felidézni.„Ma is élénken emlékszem a terheimtől való szabadulás érzésére, és ezt neked köszönhetem”, hangsúlyozta.Újra elmondtam neki, hogy nem emlékszem semmi ilyesmire, de megragadtam a lehetőséget arra, hogy elmondjam: Isten, aki leírhatatlanul szereti őt, felhasznált engem arra, hogy kiterjessze rá a szeretetét.Ha egy fáradt édesanya gyermekével való törődés ilyen nagy hatást tud gyakorolni az emberre, mennyi áldásban lehetne részünk, ha naponta megfogadnánk az ihletett tanácsot:„Találjunk időt (…) mások vigasztalására. Árasszunk áldást kedves szavak révén azokra, akik kísértéssel, esetleg nyomorúsággal küzdenek. Azáltal, hogy biztató, reményteljes szavakat szólunk, és Terheink Hordozójához vezetjük felebarátunkat, mi magunk is békére, boldogságra és vigaszra találunk” (Szemelvények E. G. White írásaiból, 11. köt., 358. o.).Terheink Hordozója elhív minket arra, hogy kövessük példáját, és szeretete által árasszunk áldást másokra.
Viorica Avrămiea