2025. május 7., szerda
Néhány perc
Az a nap is úgy kezdődött, mint bármelyik másik. Miután eltöltöttünk egy hetet Torontóban, ahol régi barátokkal találkoztunk, ellátogattunk egykori középiskolámba, és megnéztük a város nevezetességeit, családommal készen álltunk a hazaútra. Napfényes, meleg nap volt, kiváló a repülésre. Emlékeztünk az indulás időpontjára, és arra is, hogy mikor kell a reptéren lennünk. Ötpercnyi távolságra tartózkodtunk a termináltól, így nem számítottunk semmilyen problémára.Időben felkeltünk, és már csak egyetlen dolgot kellett elintéznünk csomagolás előtt, végül mégis később hagytuk el a szállodát, mint szerettük volna, majd sietősen elindultunk a repülőtér felé. Bár jól ismertem Torontót, egyszer sem kellett még vezetnem. Rendszerint felvett valaki, és elvitt a megadott helyre. Nos, ezúttal nem így történt.Meg kellett tanulnom tájékozódni. Ahelyett, hogy egyenesen a 3-as terminálhoz mentünk volna, az 1-es terminálnál kötöttünk ki, és emiatt villamosra kellett szállnunk, így több időbe került az út, mint szerettük volna. Az utasfelvételi pultnál közölték velünk, hogy alig néhány perccel, de lekéstük a bejelentkezést. Ott volt még ugyan a gép, de már nem szállhattunk fel rá. Még sohasem fordult elő ilyesmi velünk az utazásaink során, így különösen kellemetlenül érintett mindannyiunkat.Eszembe jutott a tíz szűz példázata. Öt rendelkezett tartalékolajjal, és eljutott a menyegzőre, a másik öt viszont elmulasztotta az előkészületeket. „Amikor a bolond szüzek az ünnepség helyére értek, megdöbbenésükre elutasították őket. A házigazda így szólt: »Nem ismerlek titeket.« És a balga szüzek kint maradtak a kihalt utcán, a sötét éjszakában” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 406. o.).A példázat arra figyelmezteti a bölcseket, hogy mindig álljanak készenlétben. Úgy tűnik, nehéz volt megtanulnunk ezt a leckét, mivel lekéstük a járatot, de biztos vagyok benne, hogy többé nem fog előfordulni! Barátaim, ne késsünk le az utolsó felszállásról! Néhány perc késés is egy örökkévalóságba kerülhet.
Dana M. Bean