2025. április 25., péntek
Énekelj velem!
A tanév első napján, amikor sorban álltak a szülők, hogy átadják három-négyéves gyermekeiket az óvónőknek, megláttam egy ismerős nőt a tömegben. Egy nagy, erős fiúval küzdött, aki épp megpróbálta kiszabadítani magát a szorításából. Emlékeztem Estherre, mert tanítottam a lányát néhány évvel korábban. Üdvözöltem, ő pedig nekem szegezte a kérdést: „A te osztályodba fog járni Sam?” Rápillantottam a listámra, és megláttam rajta a fiú nevét. Esther nagyon örült, és közölte velem, hogy a fiú instabil.Később észrevettem, hogy autista, és mivel személyi segítőre lett volna szüksége, azt tervezték, hogy néhány napon belül áthelyezik egy másik iskolába. Egy hét elteltével kiderült, hogy egész évre nálunk marad, mivel az édesanyja felhívott minden illetékest azzal, hogy szeretné, ha a fia Mrs. Mabel osztályában maradna. Ragaszkodott ehhez.Sam minden nap pontosan érkezett az iskolába. Észrevettem, hogy alvásidőben megnyugszik, amikor lejátszok a gyermekeknek egy altatódalt, és lekapcsolom a villanyt. Hála Istennek! Legszívesebben elkiáltottam volna magam: „Meghallgattatott az imám!”Küzdelmes volt az életünk Sammel. Odáig fajult a dolog, hogy csengőt kellett kötnünk az ajtó kilincsére, különben nem vettük észre, hogy megpróbál kijutni a teremből. Rendkívül gyors és energikus volt, egy percig sem ült nyugton, és nem volt hajlandó részt venni a tevékenységeken, de a délutáni alvás idején lejátszott zene érdekes módon megnyugtatta őt.Ahogy telt a tanév, felfigyeltünk arra, hogy Sam már nem próbál meg olyan gyakran kiszökni az udvarra. Nyugodtan ül és hallgatja a rímelő verseket, mondókákat és hangoskönyveket. Édesanyja boldogan jelentette ki a szülői értekezleten: „Megmondtam, hogy a fiam jó helyen lesz Mrs. Mabel osztályában!” Én csak annyit tudtam, hogy ez nem az én képességeimnek, hanem Istennek köszönhető. A zene csodákat tett Sammel, így az ima és a zene révén átvészeltük a tanévet. Be kell vallanom, hogy megkönnyeztem, amikor el kellett búcsúznom Samtől.Barátaim, az angyalok énekekkel dicsőítik Istent a mennyben. Énekeljünk hát mi is, mert a zenének hatalma van arra, hogy megnyugtassa zaklatott szívünket! Dicsőítsük az Urat!
Mabel Kwei