myBible logó myBible
Fiókom

2025. április 23., szerda

Hétköznapi áldások

„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thess 5:18)

„Ki veti be az ágyadat?” A látogatóm kérdése váratlanul ért. A kilencvenes éveimben járok, és egyedül élek. Egyetlen rokonom sem lakik a közelben, és senki nem segít a háztartásban, ezért így hangzott a válaszom: „Én vetem be az ágyamat.” Ezután ezt kérdezte: „És az ágyneműdet ki mossa ki?” Újra azt válaszoltam, hogy én. „Bár nem mosódeszkán, és kiteregetnem sem kell.”Sokkal másabbak a dolgok most, mint fiatalkoromban voltak. Édesanyámnak négy lánygyermekről és a nagymamánkról kellett gondoskodnia, méghozzá úgy, hogy nem volt lehetősége pénzt keresni. A gazdasági világválság idején a barátai segítségével végül talált munkát, de ehhez el kellett költöznünk a városból, és le kellett mondanunk az áramról és a beltéri folyóvízről. Mindent, az ágyneműt is beleértve, mosódeszkán kellett mosnunk, majd kiteregetnünk. Vizet egy domb alján csörgedező forrástól hordtunk vödrökben, de volt hol laknunk, volt élelmünk, és támogattuk egymást!A tanév végén jobb állásra nyílt lehetősége édesanyámnak, és visszacsöppentünk a korábbi kényelembe, amelyről időközben megtanultunk lemondani. Volt áramunk, könnyebben elérhető vízforrásunk és telefonunk. Amikor édesanyám újra férjhez ment, ennél is jobb idők következtek. Egy helyi üzletember fiatal évei óta rajongott anyámért, és amikor a körülmények úgy alakultak, boldog házasságot kötöttek, amely egy ötödik kislány születéséhez vezetett.Beköltöztünk a városba, ahol végre teljes kényelemnek örvendhettünk, a fürdőszobát is beleértve. A mosódeszkát felváltotta egy centrifugás mosógép, a vödröket a csapvíz, de mindent ki kellett teregetnünk, amíg elérhetővé nem váltak az automata ruhaszárítók.Most már olyan kényelemmel rendelkezünk, amilyenről korábban álmodni sem mertünk. Egyvalami azonban nem változott: az ágyam még mindig nem veti be önmagát. Hálás vagyok azért, hogy még be tudom vetni. A mosó- és szárítógépem gondoskodik az ágyneműmről. Gyakran hálát adok az áldásokért, amelyeket könnyedén természetesnek veszünk, és mindig eszembe jut a kedvenc bibliai ígéretem: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Pt 5:7). Akkor is, ha már a kilencvenes éveitekben jártok!
Mary Jane Graves

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.