2025. április 8., kedd
Az első, az utolsó, a legtöbb és a legnagyobb
Huszonöt éven át én fogtam az első, az utolsó, a legtöbb és a legnagyobb halat, valahányszor halászni mentünk Jonnal. Mindig szívesen dicsekedtem a teljesítményemmel, de az igazat megvallva, Jon csak azért maradt mögöttem a horgászásban, mert a csali gyártásával, horogra tűzésével és az általam kifogott halak tisztításával foglalkozott. Családi vicc volt ez az alaptalan hencegés, amelynek emléke azóta is jókedvre derít minket, és sokat elmond Jon jelleméről és irántam érzett szeretetéről.Szépek voltak a közös éveink. A legszebb időszakot friss házasokként éltük meg, amikor kalandra indultunk a 4 méter hosszú csónakunkkal. Mivel kicsi volt, könnyen el tudtunk evezni vele Knudsen Clove felé egy-egy napra vagy hétvégére, amit a vadonban töltöttünk. Néha megálltunk a Cover Pass-nél hamburgert és forró csokit venni, de gyakrabban csomagoltunk ebédet magunknak. Olyankor is megtettük ezt a kirándulást, amikor esett. Előfordult, hogy az esőben több halat fogtunk. Ez vezetett az alábbi gondolathoz…Jézus mondta: „Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok” (Mt 4:19), majd felszólította a tanítványokat: „Evezzetek a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra” (Lk 5:4). Egyetlen halat sem fogtam volna, nemhogy az elsőt, az utolsót, a legtöbbet és a legnagyobbat, ha Jon nem hív magával halászni, és nem visz ki a mély vízre, ahol nagy számban élnek halak.Ma már másfajta „halász” vagyok, mert válaszoltam Jézus arra vonatkozó elhívására, hogy kövessem Őt, és tanuljak meg úgy halászni, ahogyan Ő szeretné. Ez már nem az első, az utolsó, a legtöbb vagy a legnagyobb halról szól, hanem arról, hogy megengedem: vigyen ki a mély vízre, mert Ő tudja a legjobban, hogy kinek, mikor, hol és hogyan kell „halásznia” az emberekre. Nekem csak követnem kell Őt, az embereket Ő csalja a „horgomra”. De az a legjobb az egészben, hogy kiválogatja és megtisztítja a „halaimat”!Minden reggel izgatottan várom, hogy kalandra induljak azzal, aki a legjobban szeret, és azért imádkozom, hogy a nap végén Jonhoz hasonlóan elégedett legyen, amikor ránéz a „fogásunkra”.
Tawny Sportsman