myBible logó myBible
Fiókom

2025. április 2., szerda

Áldás

„De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok.” (Lk 12:7)

Áldás a neve, és a legaranyosabb dobermann, akit ismerek. „Egy Áldás nevű kutya?”, tűnődhetsz. Hadd meséljem el a történetét. Egész életemben szerettem a kutyákat, és ők is kedveltek engem. Bár a férjem nem rajong túlzottan értük, mindig gondoskodott róla, hogy a közelemben legyenek négylábú kedvenceim. Áldás érkezése előtt volt két kutyám, de megöregedtek, és szomorúan vettük tudomásul, hogy már nem sokáig lesznek velünk. Mindketten idősebbek voltak a fiamnál, aki együtt nőtt fel velük. Ő is szomorkodott amiatt, hogy hamarosan búcsút kell vennie tőlük, és többször is kért tőlünk egy új kiskutyát. Bár én is vágytam rá, zsúfolt időbeosztásom miatt nem tudtam, hogyan gondoskodhatnék róla. Ráadásul két öreg kutyámhoz hasonló kiskutyára vágytam. Tudtam, hogy valószínűleg túl sokat akarok, és bár nem sikerült elhessegetnem a vágyamat, úgy gondoltam, hogy ez még Istennel szemben is túl nagy kérés lenne.Egyik nap, amikor épp a tengerentúlon voltam, felhívott a férjem, és izgatottan közölte: „Shana, képzeld, a barátunknak kiskutyái születtek, és hajlandó nekünk adni az egyiket!” Megdöbbentem. Először is, a barátom kutyája sem volt fiatal, és rég feladtuk a reményt, hogy lesznek még valaha kölykei. Másodszor, ő volt a „lányunokánk”. De a kölykei pont olyanok, amilyenekre vágytam: a kutyáimhoz hasonlóak!A nagyszerűnek tűnő hír ellenére a következő gondolat járt a fejemben: Istenem, nem tudom, hogyan fogok gondoskodni erről a kutyáról, de legyen meg a Te akaratod! Két hónappal később megérkezett hozzánk a zajos, fékezhetetlen „csomag”. Áldásnak neveztem el, mert ő volt a válasz az imámra. De Isten több, az Ő Áldásával kapcsolatban elmondott imát is meghallgatott.Néhány nappal az érkezése után az oltás ellenére elkapta a parvovírust. Az állatorvos minden erőfeszítése ellenére sem volt remény arra, hogy életben marad. Újra imádkoztam, és Isten ezúttal is válaszolt. Áldás ma már majdnem három éves, és ő a családunk folyamatos örömforrása.Kedves barátnőm, bármilyen helyzetben is vagy, vidd az Úr elé imában mindazt, ami nyugtalanít! Ne feledd: semmi sem túl jelentéktelen vagy nehéz Istennek, ha a verebek is fontosak számára!

Shana Cyr-Philbert

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.