2025. március 26., szerda
Fenn a magas égben
Sem azelőtt, sem azóta nem ültem még úgy valaminek a peremén, mint akkor. Kővé kellett volna dermednem a félelemtől. A legközelebbi hely, ahol szilárd talajra tehettem volna a lábam, majdnem öt kilométernyi távolságra volt. Igen, 15.000 láb választotta el a lábamat a talajtól. Meg kellett volna rémülnöm.De valami egészen mást éreztem. Izgatott voltam. Segített, hogy nem egyedül voltam ebben a helyzetben. Társammal mintha egyek lettünk volna. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy nehéz volt lélegeznünk. Finoman, de határozottan a vállára húzta a fejemet, majd azt mondta, hogy fonjam keresztbe a karomat a mellkasomon, és hunyjam be a szemem.Előrehajolt, és abban a pillanatban mindketten egy emberként belevetettük magunkat a hatalmas térbe, amely a mélyben elterülő, szilárd talajtól elválasztott. Tökéletes boldogságként éltem meg az ugrást. Amikor kinyitottam a szemem, lenyűgöző látvány tárult elém. Láttam a tavat, a hegycsúcsokat, a tengerpartot, a falvakat, a fákat és a felhőket. A körülbelül egy percnyi, adrenalinnal tűzdelt szabadesést követően az ejtőernyős meghúzott egy kart, és hirtelen felfelé szálltunk. Nagyon izgalmas volt!Már nem zuhantunk a föld felé. Arcunkat csapkodta a szél. Az ejtőernyőnek köszönhetően lassan, méltóságteljesen ereszkedtünk le. Azt kívántam, hogy bárcsak lelassíthatnánk a pillanatot, és tovább tartana!Meg kellett bíznom az ugrómesterben és a pilótában ahhoz, hogy élvezhessem az élményt. Biztos voltam benne, hogy jól képzettek és tapasztaltak. Szó szerint a kezükbe helyeztem az életem. Az élmény emléke és az izgalom napokon keresztül mosolyt csalt az arcomra. Még most, évekkel később is felmelegíti a szívemet.Bárcsak teljesen bíznék Jézusban, és egy lehetnék vele! Milyen fergeteges hatással lenne ez az életemre! Azt kívánom, hogy mindannyian békével telt szívvel, méltóságteljesen éljünk, állandó kapcsolatban Megváltónkkal!
Danijela Schubert