myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 24., hétfő

Ne hagyd abba a virágzást!

„Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.” (Ézs 43:19)

Az orchideám büszke növénymamává tett. Tizenöt héten át virágzott. A barátnőm, akitől kaptam, azt tanácsolta, hogy tartsam meg azután is, hogy elvirágzott. „Újra virágozni fog”, mondta. Így hát tovább gondoztam.„Meddig tart, míg újra virágba borul?”, tűnődtem. Arra számítottam, hogy a nyugalmi időszak több hónapig vagy akár egy egész évig fog tartani. De már két hónapon belül láttam, hogy valami újat növeszt. Új gyökér lehet, gondoltam, túl korai, hogy rügy legyen. Eszembe jutott az első alkalom, amikor megláttam rajta egy új rügyet, később pedig rájöttem, hogy gyökér volt.Napokkal később örömmel fedeztem fel, hogy új rügy fakad a növényemen. Tökéletes volt az időzítés! A barátnőm nehéz időszakon ment keresztül. Lefényképeztem az új hajtást, és megosztottam vele egy újabb leckét, amit az orchideámtól tanultam.„Sok ember kidobja az orchideát azután, hogy elvirágzott. Azt gondolják, hogy betöltötte a küldetését, és mivel halottnak tartják, lemondanak a növényről. De tőled tanultam, hogy nem így áll a helyzet. A virágzás után is tovább öntöztem, és olyan helyen tartottam, ahol napfény érte. És képzeld, új hajtást növeszt! Kedves barátnőm, lehet, hogy el vagy keseredve. Talán úgy tűnik, hogy zsákutcába kerültél, de ne add fel! Ő mindent újjá tesz!”Isten vágyik arra, hogy pozitív változást hozzon az életünkbe. Legsötétebb időszakainkban is biztosít minket arról, hogy megteszi a lehetetlent. Az irgalmas Kertész felfrissít és megtart minket. Valami újat akar elvégezni bennünk. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5:17)Egy nap Isten majd mindent újjá tesz. „És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak” (Jel 21:5). Az újrakezdések Istenének szolgálunk. Igéjéből tudjuk, hogy amennyiben bízunk benne, szebb jövő vár ránk.

Kimasha P. Williams

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.