myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 21., péntek

Ne add fel az álmaidat!

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:13)

Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy megszerzem a doktori fokozatot. Lelkesen kezdtem bele a tanulásba, és arra számítottam, hogy Isten segítségével két év alatt sikerül elérnem, amit elterveztem. Remekül teljesítettem a bevezető kurzusokon, és a disszertációm írását is elkezdtem, de aztán a magánéletemben bekövetkezett kudarcok miatt nem tudtam terv szerint folytatni a tanulmányaimat. Úgy tűnt, hogy az álmom kudarcra lett ítélve egy sérült kapcsolat, az egyedülálló szülővé válás kihívásai és egyéb gondok miatt. A veszteségek az Istenbe vetett hitemre is negatív hatással voltak.Sokat imádkoztam Isten közbelépéséért és azért, hogy vezessen át a megpróbáltatásokon. Emberi természetem és ingadozó hitem miatt gyakran úgy éreztem, hogy fel kellene adnom az álmomat. Aztán bocsánatot kértem Istentől, amiért kételkedtem velem kapcsolatos terveiben. Megköszöntem az erőt, amivel naponta megajándékozott, hogy folytassam a disszertációmat, akkor is, ha kihívásokkal és csüggedéssel teli úton haladtam. Nehéz volt folytatnom a sikertelen házasság után, amikor a támogatás hiánya és az anyaság önmagában is elég nagy küzdelemnek bizonyult. A világjárvány és a szüleim elvesztése még több nehézséget okozott.Isten ígéreteire támaszkodtam, többek között erre: „Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten” (2Krón 20:15). Néhány évvel később Isten kegyelméből kaptam egy második esélyt arra, hogy befejezzem a disszertációmat.Ennek ellenére továbbra is sok akadállyal kellett megküzdenem. Istenbe vetettem minden reményemet, s bár néha úgy éreztem, hogy elárasztanak az élet gondjai, imádkoztam, és az Úr megadta a folytatáshoz szükséges erőt.Szeretnélek bátorítani arra, hogy tanulj meg rugalmasnak és erősnek lenni, és bízz Istenben a megpróbáltatások idején is! Imádkozz erőért, és bízz az ígéretben: „Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek!” (2Móz 14:14). Ő betartja a szavát. Sikerült elérnem a célomat – megszereztem a doktori diplomámat. Isten érted is meg fogja tenni, amit értem tett.

Marine E. Bryan

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.