myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 16., vasárnap

Isten tervei sikerre vezetnek

„Monda nékem: Az Úr, akinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te utadat.” (1Móz 24:40)

Szakvizsga előtt álltam, amelyen hetven százalékos eredményt kellett elérnem. Három tanulással és megmérettetésekkel telt hónapot hagytam magam mögött. Az Úr valóra váltotta tervét az életemben, annak ellenére, hogy egy temetés miatt lemaradtam a kétnapos személyes felülvizsgálat egyik napjáról, ami nem vetett jó fényt a teljesítményemre, így a jegyeimre sem. Mindezek ellenére az Úr megsegített, és nyolcvanhat százalékos eredményt értem el a vizsgán!Miután megtudtam a vizsga eredményét, hazaindultam. Semmi sem alakulhat már rosszul, gondoltam. Korán értem a repülőtérre, még a bérelt autót is sikerült visszavinnem, de sietségemben rossz transzferbuszra szálltam fel. Semmi gond. Majd rajta maradok, amíg elérünk az American Airlines termináljához, átveszem az előre megrendelt kerekesszékemet, és a bejárathoz gurulok. De aztán rájöttem, hogy mindenkinek le kell szállnia a Delta termináljánál. Ott álltam három csomaggal és egy kézitáskával, s a közelgő térdműtétem miatt kerekesszékre is szükségem volt. Valósággal küzdöttem azért, hogy eljussak a bejárathoz. Aztán egy egyenruhás fiatalember felajánlotta, hogy hoz nekem egy kerekesszéket. Végig sem mondtam az imát, és máris meghallgatásra talált.Elindultunk az American Airlines terminálja felé. Közben elfelejtettem feladni a poggyászomat. A kapuhoz érve az „angyalom” leemelte a csomagjaimat a székről, s egy másik „angyal” tájékoztatott róla, hogy a következő kapunál indul a járatom, de a jegyem egy korábbira szólt. Amikor engedélyt kértem, hogy felszállhassak a korábbi járatra, megkérdezték tőlem, hogy feladtam-e már a csomagomat. Istennek hála, hogy korábbi hibám, ti. hogy elmulasztottam feladni a poggyászomat, áldássá vált, így semmi akadálya nem volt, hogy a korábbi géppel utazzak.A körülmények, hibák és tévedések látszólag semmissé teszik az elgondolásainkat, de megtörténhet, hogy pont azoknak köszönhetően kerülünk Isten tervének közepébe. Vezetése békét és örömet hoz az életünkbe! Még ha légörvénybe kerülnénk is, tökéletes békében és biztonságban lehetünk az Úr karjaiban, mert Ő tudja a legjobban, hogy mit tervez számunkra.
Miriam Battles

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.