myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 8., szombat

Megtalált fény

„Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik 7:8)

Valahányszor az izraeliták Egyiptomból való kivonulására gondolok, a nappali felhőoszlop és az éjjeli tűzoszlop is eszembe jut, amely folyamatosan vezette őket. Mindig velük volt, a legsötétebb éjszakán is ragyogott, mutatta nekik az utat. Mindig vágytam rá, hogy megtapasztalhassam ezt az élményt. Bárcsak lenne egy szó szerinti értelemben vett felhő, amit láthatnék! Nem mindig könnyű a fényben élni. Néha, amikor másokra nézünk, úgy tűnhet, hogy egyszerűen követi őket a fény – Isten jelenléte, áldása és az ebből származó siker. De az Úr fénye nemcsak egyesek, hanem mindenki számára elérhető, és olyankor is készen áll arra, hogy vezessen minket, amikor a legtávolabb érezzük magunkat tőle.Emlékszem az egyik nyárra, amikor pontosan ezt éreztem: távol vagyok Istentől, és kudarcot vallottam az életben. Tudtam, hogy meg kell változnia valaminek. Emlékszem, hogy az erkélyen álltam, és azt kívántam, bárcsak véget érne az életem. Nem volt bátorságom meghalni, de ahhoz sem, hogy helyesen éljek.Aznap sétálni mentem, és útközben találkoztam néhány baráttal, akit régóta nem láttam. Lelkesen részletezték, hogy milyen nagy áldás vagyok mások számára, és milyen értékes Isten szemében. Reméltem, hogy nem veszik észre a szememből kihunyt fényt, és hogy távolról sem érzem úgy, hogy bárki számára is áldás lennék. Bűnösnek éreztem magam. Újra megértettem, hogy vissza kell lépnem a fénybe, és másokkal is meg kell osztanom. Volt egy célom, és ez értelmet adott az életemnek.Bár aznap este nem értettem, utólag ráeszméltem, hogy a legmélyebb és legsötétebb szakadékban is képes elérni hozzánk a fény. Isten kegyelme változatlan, és fénye mélyebbre hatol a szívünkben, a lelkünkben és az életünkben, mint azt el tudnánk képzelni. Az Úr csak arra vár, hogy elfogadjuk a kegyelmét és békéjét. Azokban a helyzetekben is készen áll arra, hogy célt adjon a létezésünknek, amikor úgy érezzük, hogy mindenki ellenünk van, és nincs értelme az életünknek. Erőt tud adni nekünk, hogy minden nap és valamennyi nehéz helyzetben a fényt válasszuk.Fogjuk meg egymás kezét egyre sötétebb világunkban, és éljünk a fényben!

Anne Crosby

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.