A látás áldása

„A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom.” (Ézs 42:16)„Boldog, akinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az ő Istenében.” (Zsolt 146:5)

A járda szélén állt, és felemelte fehér botját, jelezve, hogy át szeretni kelni a forgalmas úttesten. Túl közel volt a járművünk ahhoz, hogy megállhassunk. Imádkoztam, hogy egy másik sofőr időben észrevegye őt, és megálljon, vagy jöjjön egy kedves járókelő, aki átvezeti majd az út másik oldalára.Az eset után még sokáig tűnődtem a látásképtelenségen. Próbáltam elképzelni, hogy milyen nehézségekkel küzdhetnek naponta. Csak arra tudtam következtetni, hogy Isten segít nekik az eligazodásban.A mindentudó, mindenütt jelenlévő és mindenható Isten útjai kifürkészhetetlenek. Minden gyermekéről gondoskodik, bármilyen helyzetben is volnának. Hálát adok Istennek, hogy felerősítette a fizikailag vakok többi érzékszervét, és így ők is hatékonyan tudnak működni, produktívan tudnak élni. Áldottnak érzem magam, és hálát adok Istennek azért, hogy láthatok.Az is eszembe jut ilyenkor, hogy milyen kétségbeejtő lenne, ha a fizikai látás helyett lelkileg lennék vak. Lelki látással rendelkezni azt jelenti, hogy Krisztusban élünk, aki már anyánk méhében ismert minket – folyamatosan vezet és vigyáz ránk. Ha Krisztusban vagyunk, semmiben sem szenvedünk hiányt, mert teljessé tesz minket, és minden szükségletünkről gondoskodik.Bátorít a tudat, hogy lelki látással is rendelkezem, mert Krisztusban vagyok. „Megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt 146:8).Dicsérem az Urat, amiért felemeli azokat, akik meggörnyedtek. Hálás vagyok, mert a most még homályban és sötétségben élő vakok szeme majd megnyílik, és látni fogják Jézust. Aznap örülni fognak mindazok, akiknek „reménysége van az Úrban” (Zsolt 146:5).

Elizabeth Ida Cain