2025. március 2., vasárnap
A szív teljességéből
Minden tekintet rá szegeződött, amikor belépett a terembe. Szép volt. Ízlésesen összehangolt cipőt, ruhát és táskát viselt. A frizurája is tökéletesen illett a megjelenéséhez. Szép alakja volt, és tudta, mit mondjon, illetve hogyan tegyen jó benyomást az emberre. Külsőleg lenyűgöző személynek tűnt.De alighogy elkezdődött a találkozó, valaki képletesen a lábujjára lépett. Amikor reagált a látszólagos igazságtalanságra, az őt övező csodálat hirtelen döbbenetté vált. Nagyot csalódtam az így kialakult beszélgetést hallva. Nem tartott sokáig a szóváltás, de szomorúság lett úrrá rajtunk, amikor elhagytuk a teremet. Vártam, mielőtt mindkét féllel megbeszéltem a helyzetet, és tettem néhány javaslatot annak kezelésére vonatkozóan. Végül mindketten egyetértettek velem, bár a jól öltözött hölgy vonakodott. Mivel úgy vélte, hogy igazságtalanság érte, jogosnak érezte, hogy kiállt magáért.Néhány nappal később, amikor visszaemlékeztem kettejük szóváltására, eszembe jutott a piros és sárga színű alma, amit meg akartam kóstolni. Tökéletesen nézett ki, mintha frissen szedték volna a fáról. Éhes voltam, ezért megmostam és kettévágtam. Nagy döbbenetemre fekete volt belül, leszámítva egy vékony, fehér réteget a héja mentén. Nagyon csalódott voltam. Megtévesztett a külseje.Eszembe jutottak Jézus intő szavai: „A szívnek teljességéből szól a száj” (Lk 6:45). Nem könnyű uralkodnunk a nyelvünk felett. Hajlamosak vagyunk ösztönösen és durván reagálni, amikor támadva érezzük magunkat, aztán utólag rendszerint megbánjuk, és bár bocsánatot kérünk, marad egy seb a szívünkön.Mottómmá váltak Dávid szavai: „Mondám: nosza vigyázok utaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat” (Zsolt 39:1–2). „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51:12). Ha a szívem tiszta, akkor a szavaim is jók és kedvesek lesznek.
Sonia Kennedy-Brown