myBible logó myBible
Fiókom

2025. február 28., péntek

Taníts meg hallgatni!

„A bolondnak szája az ő romlása, és az ő beszédei az ő életének tőre. (…) Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van.” (Péld 18:7, 21)

Gyakran előfordul, hogy gondolkodás nélkül beszélek. Talán sokunkat éppen a csend késztet arra, hogy beszéljünk. Hányszor kívánjuk, hogy bárcsak visszamehetnénk az időben, és visszavonhatnánk a bántó szavakat, amelyeket sietve mondtunk ki – még azelőtt, hogy átgondoltuk volna a helyzetet! Hányszor késztetett a harag, fájdalom és bizalmatlanság arra, hogy a megtorlás céljával beszéljünk! Pedig ez csak ront a helyzeten.Ha őszinték vagyunk, a legtöbben beismerjük, hogy többször is elkövettük már ezt a hibát. Vagy talán mondtunk már olyasvalamit másokról, amit aztán, akár igaz, akár nem, utólag szeretnénk visszavonni. Jóvá tennénk, de nem lehetséges. Arra azonban nincs szükség, hogy ostorozzuk magunkat, mert abban az áldásban van részünk, hogy a második esély Istenének szolgálunk.Áldásai minden nap megújulnak. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene megvallanunk a bűneinket neki, és bocsánatot kérnünk attól, akit megbántottunk. De az Úr irgalmas, szerető és jóságos. Meghív minket, hogy közeledjünk hozzá, és a fülünkbe súgja: „Drága lányom, ez az út, ezen járj!” A jelenlétébe szeretne vonni. Mindannyiunknak felajánlja a kegyelmét, csak el kell fogadnunk.Ma, ha az Ő hangját hallod, adj át mindent neki! Akkor Ő igazgatja majd az utaidat. Naponta kövesd az Ő akaratát. Megkérhetjük Őt, hogy tanítson meg hallgatni és gondolkodni, mielőtt megszólalnánk. Ő el tudja távolítani magatartásunkból a durva hangnemet és az arcunkat beárnyékoló haragot. Ha megengedjük, elveszi a kőszívet, cserébe hússzívet ad, és újjáteremt minket az Ő hasonlatosságáraés szeretetére.Tudom, hogy megteheti mindezt érted, mert az én életemet is átalakítja. Tanulok többet hallgatni, kevesebbet beszélni, és mérlegelni a szavaimat, mielőtt megszólalnék. Ha csüggedtnek érzed magad, emlékezz a következő tanácsra: „Ha bűnbe esel, ne gondold, hogy nem imádkozhatsz (…), hanem még komolyabban keresd az Urat!” (E. G. White, Letter 6, 1893.). Kívánom, hogy a második esély Istene újítsa meg az életedet!
Edna Andrews-Rose

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.