2025. február 23., vasárnap
Isten jósága végtelen
Családommal épp Angliában voltunk, ahol a missziós szolgálatunkat teljesítettük. Korábban az Amerikai Egyesült Államokba utaztunk, ahol a férjem, Horace, teológiai tanulmányokat folytatott. Távolabb éltünk az otthonunktól, Jamaicától, mint valaha. Mivel Londonban tartózkodtunk, a lánytestvérem, Yvonne, aki matematikát tanított az otthoni középiskolában, megragadta a lehetőséget, és jelentkezett a tanárcsereprogramra, hogy Londonban taníthasson egy évig.Mindannyian izgatottan vártuk a választ a kérelmére. Egyik nap késő délután csörgött a telefon, a lánytestvérem hívott Jamaicából. Lélegzet visszafojtva vártuk, hogy milyen fejleményekkel szolgál. „Sose gondolnátok, de ezt hallgassátok!”, kiáltotta, és felolvasta nekünk a levelet. „Jelentkezését elfogadtuk, a londoni Willesden High Schoolban fog tanítani.” Elmondhatatlanul örültünk! A Willesden kőhajításnyira volt a hetednapi adventista gyülekezettől, amely a férjem körzetébe tartozott.Fáradhatatlanul dicsőítettük Istent azért, hogy bölcsességében mindent elrendezett. Néhány hét múlva Yvonne megérkezett Londonba. Nálunk lakott a tanítás ideje alatt. Csodálatos tapasztalatokat szerzett a Willesden Gimnáziumban dolgozó tanárokkal és diákokkal, jól érezte magát a gyülekezeti közösségben, és még néhány európai országba is ellátogatott. Nagy áldást jelentett számára az ottani tanítás, és mi is áldásban részesültünk általa.Milyen nagyszerű Istent szolgálunk! Életünk minden részletével foglalkozik, és az érdekünkben dolgozik, hogy teljes szívünkből dicsőítjük Őt. Isten megérdemli a dicsőítésünket.
Bridget S. Taffe