myBible logó myBible
Fiókom

2025. február 19., szerda

Meghalljuk-e a hangját?

„Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel!” (1Sám 3:10)

A hallgatás a kommunikáció fontos része, amelyet gyakran elhanyagolnak, mert az emberek rendszerint nem figyelnek egymásra. Halljuk, amit mondanak nekünk, de vajon meg is hallgatjuk? Ha az emberek meghallgatnák egymást, megoldást találnának a világ számos problémájára. Valahányszor figyelmen kívül hagyják a törvényt, és nem hallgatják meg az áldozatokat, a bűnözés magasabb fokra hág.Teljes kommunikációról csak akkor beszélhetünk, ha jó csatornán keresztül küldjük az üzenetet, melyet hallgatással és megértéssel fogadnak, és visszajelzés is érkezik rá. De mivel a legtöbb címzett nem figyel oda az üzenetre, a feladó sohasem kap visszajelzést, így sok hiányos üzenet függőben marad.A Biblia szerint Illés próféta arra várt, hogy halljon Isten felől, ő pedig különböző kommunikációs eszközökön keresztül küldött üzenetet neki. Vajon meghallotta azt? Mire számított? Hogy sziklákat szaggató erős szél, földindulás vagy tűz formájában fog szólni hozzá az Úr? (1Kir 19:11–13) Isten úgy döntött, hogy lágy szellőn keresztül beszél hozzá. Mit tanulhatunk mi ebből? Figyelmeseknek kell lennünk, ha meg akarjuk hallani, amikor szól hozzánk.Több alkalommal is próbáltam meghallani Isten hangját, de nem voltam biztos benne, hogy valóban Őt hallom. Egyik nap azonban, amikor épp csendben tűnődtem a reggeli áhítat percei után, hallottam egy hangot, amint azt mondja, hogy vegyek esernyőt magamhoz, és tegyem a táskámba. 32 fok volt kinn, az égen pedig sehol egy felhő, mégis úgy döntöttem, hogy engedelmeskedem. Alig 5 perccel azután, hogy orvoshoz menet kiléptem az otthonomból, eleredt az eső. Csak ennyit mondtam: „Köszönöm, Istenem!”. Aznap megértettem, hogyan lehet odafigyelni rá, és meghallani a Szentlélek csendes hangját.Ha kételkedsz abban, hogy Istennek van ideje figyelmeztetni minket az időjárással kapcsolatban, akkor elmondhatom, hogy értem megtette. Mindössze annyit kell tennünk, hogy odafigyelünk a hangjára. Mindig segítségünkre lesz, ha hallgatunk rá, függetlenül attól, hogy kisebb vagy nagyobb problémáról van szó. Te figyelsz a hangjára? Meg akarod hallani, amit mond? Ne űzzük el a Szentlelket! Beszélni szeretne hozzánk.
Mabel Kwei

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.