2025. február 14., péntek
Akit az én lelkem szeret
Férjemmel nemrég abban a kiváltságban volt részünk, hogy két idős házaspár mögött ülhettünk a gyülekezetben. (Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az „idős” relatív fogalom. Minket is sokan idősnek tartanak.) A figyelmesség és gondoskodás mintaképei voltak, és áldásul szolgáltak számomra azon a szombaton.Az egyik házaspár a kilencvenes éveiben járhatott. Mindketten alacsonyak voltak. A hölgy ruhája ügyesen horgolt darab volt, amely messze meghaladta az én képességeimet. A haja is gondozott volt, az úr pedig szintén jól öltözött volt.Akkor kezdődött a nekünk szóló lecke, amikor felálltak a kezdőénekre. Nehezen, de mindketten talpra álltak, jóllehet nem tudtam eldönteni, hogy csak felsegítették vagy tartották is egymást. De egymást átkarolva sikerült felállniuk, és élénken énekeltek.Az is erőfeszítésbe került, hogy leüljenek, kicsivel később pedig, hogy térdre ereszkedjenek az imához, majd újra felálljanak. De végig mosolyogtak egymásra, és egész ügyesen boldogultak. Öröm volt látni őket. Remélem, hogy húsz év múlva másokat is ilyen jó érzéssel tölt majd el, ha minket látnak a férjemmel, Rickkel.A másik házaspár is elragadó volt. Azt hiszem, kicsivel fiatalabbak voltak, és mindketten hallókészüléket viseltek, amit a gyülekezet biztosított számukra. Fogták egymás kezét, mosolyogtak egymásra, felsegítették egymást, és úgy tűnt, hogy szerelmesek.Nem tudom biztosan, hogy a két házaspár hosszú házasságban élt-e, de szeretném ezt hinni. Elképzelem, hogy fiatalon összeházasodtak, és a mai napig kitartanak egymás mellett. Ehhez elkötelezettségre van szükség.Bátorítóan hatottak rám a látottak, és eszembe jutott a Jézussal kötött házassági kapcsolatunk is. Igaz, hogy Ő végzi a kapcsolatápolás nagy részét, de mi a magunk során vállaljuk, hogy benne maradunk a kapcsolatban. Segítséget kapunk tőle, felemel, és… megtart.Mosolyogjunk hát, és tartsunk ki, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk!
Carolyn K. Karlstrom