Így is szeretlek

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok (...), sem jelenvalók, sem következendők (...) nem szakaszthat[nak] el minket az Istennek szerelmétől.” (Róm 8:38–39)

„Van valami a zsebedben?” Épp a nagyáruház közepén álltunk, és a kislány arcába néztem. Vonásai a Down-szindróma árulkodó jeleit tükrözték. Egy régóta esedékes vásárlást próbáltam elintézni, mert a gondozó otthon maradt gyengélkedő férjemmel pár órára. Az alváshiány miatt nehéz volt kiigazodnom a bevásárlólistán, és azt sem tudtam, merre kellene mennem. Távol az ápolók kérdéseitől, a mosásra váró ágyneműtől és a speciális ételek elkészítésétől elveszettnek éreztem magam. Alig álltam a lábamon, és a könnyeimmel küszködtem, mégis tartanom kellett magam a tervhez.„Van valami a zsebedben?”, ismételte szavaimat a kislány. De mielőtt válaszolhattam volna, maszatos kezecskéivel a zsebemben kotorászott. „Nincs, üres”, állapította meg. „Nem találtam benne semmit. Ismered a nagymamámat?” A közelünkben társalgó, középkorú nő a gyermekre pillantott, majd rám kacsintott, és folytatta a beszélgetést. „Ott beszélget azzal a hölggyel. Ismered?” Megráztam a fejem, mire a kislány: „Egyelőre nem baj, hogy nem ismered. Így is szeretlek.” Fehér kabátomra tapasztotta maszatos arcát, majd váratlanul rövid, pufók karok próbálták meg átkarolni a derekamat. Szó szerint éreztem a szeretetet, és könny gyűlt a szemembe.Történt-e már veled olyan, hogy egy idegenhez fordultál, de kiderült, hogy nem ismeri azt a Valakit, aki különleges számodra? Velem megesett már. Talán a megjelenése, az öltözete, az illata vagy az életmódja riasztott el. Bárcsak képes lettem volna ilyenkor tudatosan közvetíteni egy gesztus vagy szó által, hogy: „Egyelőre rendben van. Így is szeretlek.” Ha sikerült volna tudatnom vele, hogy ettől függetlenül szeretem, talán azt is megértette volna, hogy Isten is szereti őt, hogy sem halál, sem élet, sem a jelenvaló vagy az elkövetkező dolgok, sem az özvegység vagy a megváltozott élethelyzet nem választhatja el őt Isten szeretetétől.Ezentúl megpróbálok jobban hasonlítani arra a kislányra, aki egy fájdalmas napon ott, a nagyáruházban, biztosított róla, hogy ő és Isten a helyzetemtől függetlenül szeretnek engem.
Carolyn Rathbun Sutton