myBible logó myBible
Fiókom

2025. február 7., péntek

Leckék az öregedésről

„Mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik.” (Jak 4:14)

Mindig vágytam arra, hogy az édesanyáméhoz hasonlóan fehér hajam legyen, de keveset gondoltam az azzal járó öregedési folyamatra. Íme, négy lecke, amit ezen az úton tanultam. Első lecke: Figyelj oda a testedre! Gyógymódommá tettem az egészséges táplálkozást. Rendszeresen sportolok, minőségi időt töltök Istennel, és learatom „testem temploma” megőrzésének előnyeit. Hatvanévesen nem érzem öregnek magam, és nem is tűnök annak, a kórtörténetem pedig, bár nem tökéletes, mégis jobb, mint számos korombelié vagy tőlem fiatalabb emberé.Második lecke: Ha tudsz nevetni magadon, nem számít, hogy ki más nevet még rajtad. Lassú járással és a hirtelen megfordulás elkerülésével megtanultam megelőzni az eséseket. Előre megtervezem, hogyan fogok felállni, mielőtt lehajolnék valamiért. Nyikorgás kíséri a lépteimet, de nem a cipőmből, hanem a térdeimből származik. De hála Istennek, ezek a dolgok mind kezelhetőek, és gyakran nevetésre késztetnek.Harmadik lecke: Élj folyamatos közösségben az Úrral! Az imaéletem és az Istent dicsőítő perceim tartalmasabbak és gyakoribbak, mint korábban. Amikor felkelek az ágyból, megköszönöm, hogy képes vagyok magamtól felállni és járni. A kertemben tartott reggeli áhítat percei egész nap elkísérnek. Többet imádkozom oltalomért, amikor elhagyom az otthonomat, és hálát adok érte, amikor hazaérek. Az ételért és a menedékért is többet hálálkodom, mivel sok embert látni az utcán, akiknek egyik sem adatott meg. Semmit sem veszek magától értetődőnek.Negyedik lecke: Barátkozz a fiatalokkal! Isten megáldott sok fiatal barátságával, akikért rendszeresen imádkozom, és bátorítom őket. Hálát adok értük! Segítettek megőriznem a szívem fiatalságát, és most különösen értékes a jelenlétük az életemben, amikor sorra elhunynak a korombeliek. Az öregedés folyamata pontosan olyan jó lehet, amilyenné teszed, és épp annyira lehet rossz, amennyire megengeded, hogy az legyen.Most már vágyakozással gondolok Jézus eljövetelére, és míg törekszem arra, hogy itt a földön is minden nap elteltével jobb életet éljek, alig várom, hogy örökké élhessek az újjáteremtett földön!
Cecelia Grant

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.