2025. január 27., hétfő
Viharos végkifejlet
„Még gondolni sem szeretek arra a biciklire! Majdnem megölt!” Fiammal felidéztünk néhányat tinédzserkori kalandjaiból.Először a gördeszkával kísérletezett. Mindig is jó volt a rögtönzésben. Mivel vidéken éltünk, nem jutott el a gördeszkaparkba, így anélkül kellett módot találnia a gyakorlásra. Négyszobás lakásunknak hatalmas pincéje van. Egy rétegelt lemezt a magas pincefalnak támasztott, s annak segítségével a padlótól kezdve a mennyezetig száguldott a gördeszkával anélkül, hogy akár egyszer is elesett volna.Ezután a hegyikerékpár következett. Nagyon szeretett az erdőben, meredek ösvényeken és mezőkön tekerni, mígnem bekövetkezett az elképzelhetetlen. A kerékpár beleakadt egy sziklába, ő pedig lerepült róla, és egy tölgyfának ütközött. A fejét érte ütés. Miután visszanyerte az eszméletét, végigtántorgott az erdőn, de nem tudta, merre menjen. Egy ismerősünk talált rá, és hazahozta. Bedagadt a szeme, és eltört az orra, illetve a jobb arccsontja. Sok időbe telt a gyógyulás. Az ismerőse megtalálta a kerékpárt és a sisakot, amelyek használhatatlanná váltak. A fiam bukósisak nélkül indult el aznap, de aztán meggondolta magát, és visszafordult érte. Tragikusan végződhetett volna az eset, ha nem így tesz.Egy másik alkalommal rémülten rontott be a házba. Kigyulladt a szántófüldünk és rajta a kerékpárja, és a lángok rohamosan közeledtek a ház felé. Akkoriban nem volt 911-es segélyhívószám, így hát remegő kézzel kikerestem az önkéntes tűzoltóság számát, és segítséget kértem. Megkönnyebbülésünkre időben megérkeztek, és még azelőtt eloltották a tüzet, hogy elérte volna a házunkat. Így értek véget a fiam hegyikerékpáros kalandjai.Ma már nagyapa, és még több kalandot és szerencsétlenséget élt meg azóta. De az Úr biztonságban átsegítette valamennyin. Hálásak vagyunk kegyelméért és az őrzőangyalokért!
Lila Farrell Morgan