myBible logó myBible
Fiókom

2025. január 27., hétfő

Viharos végkifejlet

„Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban.” (Zsolt 91:11)

„Még gondolni sem szeretek arra a biciklire! Majdnem megölt!” Fiammal felidéztünk néhányat tinédzserkori kalandjaiból.Először a gördeszkával kísérletezett. Mindig is jó volt a rögtönzésben. Mivel vidéken éltünk, nem jutott el a gördeszkaparkba, így anélkül kellett módot találnia a gyakorlásra. Négyszobás lakásunknak hatalmas pincéje van. Egy rétegelt lemezt a magas pincefalnak támasztott, s annak segítségével a padlótól kezdve a mennyezetig száguldott a gördeszkával anélkül, hogy akár egyszer is elesett volna.Ezután a hegyikerékpár következett. Nagyon szeretett az erdőben, meredek ösvényeken és mezőkön tekerni, mígnem bekövetkezett az elképzelhetetlen. A kerékpár beleakadt egy sziklába, ő pedig lerepült róla, és egy tölgyfának ütközött. A fejét érte ütés. Miután visszanyerte az eszméletét, végigtántorgott az erdőn, de nem tudta, merre menjen. Egy ismerősünk talált rá, és hazahozta. Bedagadt a szeme, és eltört az orra, illetve a jobb arccsontja. Sok időbe telt a gyógyulás. Az ismerőse megtalálta a kerékpárt és a sisakot, amelyek használhatatlanná váltak. A fiam bukósisak nélkül indult el aznap, de aztán meggondolta magát, és visszafordult érte. Tragikusan végződhetett volna az eset, ha nem így tesz.Egy másik alkalommal rémülten rontott be a házba. Kigyulladt a szántófüldünk és rajta a kerékpárja, és a lángok rohamosan közeledtek a ház felé. Akkoriban nem volt 911-es segélyhívószám, így hát remegő kézzel kikerestem az önkéntes tűzoltóság számát, és segítséget kértem. Megkönnyebbülésünkre időben megérkeztek, és még azelőtt eloltották a tüzet, hogy elérte volna a házunkat. Így értek véget a fiam hegyikerékpáros kalandjai.Ma már nagyapa, és még több kalandot és szerencsétlenséget élt meg azóta. De az Úr biztonságban átsegítette valamennyin. Hálásak vagyunk kegyelméért és az őrzőangyalokért!

Lila Farrell Morgan

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.