myBible logó myBible
Fiókom

2025. január 21., kedd

A piros busz

„Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!” (JerSir 3:57)

Az egyetemi éveim nagyon mozgalmasak voltak. A trinidadi Port of Spainben tanultam általános ápolást, s emellett pszichológiát St. Augustine-ben. Ott találkoztam a Port of Spain-i Általános Kórház ápolási igazgatójával, aki szintén pszichológiát tanult. Barátok lettünk, és esténként együtt mentünk haza az egyetemről.Két tömegközlekedési szolgáltatás is volt a szigeten. Az egyik kék-fehérre, a másik piros-fehérre festett buszokat üzemeltetett. A kék buszok olcsóbbak voltak, és naponta 20 óráig közlekedtek, míg a piros buszok 21 óráig. Fél nyolckor értek véget az óráink, így épp elég időnk maradt ahhoz, hogy elérjük a kék buszt.Egyik este részt vettünk egy közelgő vizsgát megelőző gyakorlaton. Hosszú volt, és jóval később ért véget, mint általában az előadások. Amikor elindultunk az egyetemről, tudtuk, hogy nagy valószínűséggel lekéstük a buszt, mert általában időben érkezett és indult. A buszmegállóban azon tanakodtunk, hogy mit tegyünk, mivel csak a korábbi, olcsóbb járatra volt jegyünk. Próbáltunk autóstoppot kérni, de eredménytelenül. Ez így ment egy darabig. Még egy rendőrautó is elhaladt mellettünk anélkül, hogy megállt volna. Több mint félórán át álldogálhattunk ott. Későre járt, egyre kevesebb jármű közlekedett az úton, és nem jutottunk közelebb a célunkhoz.Mivel egyre inkább eluralkodott rajtunk a szorongás, eszünkbe jutott, hogy imádkozhatnánk. Röviden és lényegre törően imádkoztunk. Mihelyt kimondtuk az áment, megláttuk egy busz fényszóróit. Úgy tűnt, hogy a kék busz közeledik felénk, de amikor mellénk ért, láttuk, hogy piros. Sietve felkapaszkodtunk rá. A sofőr nem kért jegyet, és nem vett fel más utast. Következő megállónk a Port of Spain-i buszpályaudvar volt, s mindezekből megértettük, hogy Isten várta a „hívásunkat”.A tiedre is vár, de először keresd „Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak” neked (Mt 6:33).
Cheryl-Ann Hudson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.