myBible logó myBible
Fiókom

2025. január 20., hétfő

Van egy álmom

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:13)

Az 1960-as évtized a kihívások időszaka volt. A vietnámi háború és a sok merénylet – köztük az Amerikai Egyesült Államok elnökének meggyilkolása – közepette mindannyiunknak reményre volt szüksége. 1963-ban, Dr. Martin Luther King Jr. polgárjogi harcos elmondta a Van egy álmom című beszédét. Inspiráló, szép és hatásos beszéd volt egy olyan lehetséges jövőről, amelyben megszűnnek a színes bőrűekkel szembeni előítéletek. Minden embert a jelleme alapján kellene megítélni. Szavai mély hatást gyakorolnak rám minden alkalommal, amikor újrahallgatom a beszédet. Sajnos minden jel arra mutat, hogy Dr. King álma azóta sem vált valóra.Amikor Jézus válaszolt a legnagyobb parancsolatra vonatkozó kérdésre, ezt mondta: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:39). Ez jól összefoglalja, hogyan kellene bánnunk egymással. Jézus azért jött közénk, hogy megmutassa, hogyan érhetjük el ezt az állapotot. Feláldozta az életét azért, hogy nekünk életünk legyen – egy átalakult életünk, amelyben a mások érdekeit a sajátjaink elé helyezzük, végül pedig örök életünk, miután visszajön, hogy hazavigyen minket.Az én álmom az, hogy minden nappal közelebb kerüljek Jézushoz, és egyre jobban hasonlítsak rá. Arról álmodom, hogy a Szentlélek vezet mindenben, amit teszek vagy mondok, és így Isten szeretetét tükrözhetem. Az az álmom, hogy mindig úgy bánjak másokkal, ahogyan velem szeretném, hogy bánjanak: szeretettel, együttérzéssel és tisztelettel. Arról álmodom, hogy amikor hibázom, beismerem a tévedésemet, Isten bocsánatát kérem és továbblépek. Az az álmom, hogy minden ember megismerje Jézust, és elfogadja a megváltás ajándékát.És végül, de nem utolsósorban, arról álmodom, hogy áldássá legyek mások számára, és bár hibát hibára halmoztam életem során, mégis bocsánatot nyerjek, és mások is megtalálják a megbocsátáshoz vezető utat. Hálás vagyok, hogy napról napra fejlődöm az Istennel való járásban.Krisztussal minden lehetséges. Mi a te álmod?

Jean Dozier Davey

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.