2025. január 18., szombat
Uram, valóban szükségem van a kerítésre?
A kora reggeli fény üdvözlően vetül rám, ahogyan leülök az ebédlőasztalomhoz a reggeli áhítat perceinek idejére. Kinézek a terasz mögötti kertre, és mosolygok az engem figyelőkre. Több őz megdermed az emberi mozgás hatására, abbahagyja a legelést, és vár, hogy kiderüljön, biztonságban van-e. Szeretem nézni, ahogy végigsétálnak az udvaron, vagy épp a bokrok leveleiből lakmároznak, s bársonyos fülük, barna szemük minden lehetséges veszélyforrásra felfigyel. De őszintén szólva, általában nem kedvelem a környékbeli őzeket. Mindent elfogyasztanak, amit csak meglátnak – bokrokat, kerteket, virágokat és egyéb dolgokat, melyeket jobb lenne érintetlenül hagyniuk!Sok virág, amely általában egész nyáron nyílik, a cukorkához hasonló ínyencség az őzek számára, így nem meglepő, hogy eltüntették a kertemből. Egy alkalommal a garázs mellé helyeztem egy virágcserepet, nem pedig a teraszra: néhány nappal később észrevettem, hogy csak lecsupaszított szárak maradtak a helyén. Amennyiben az ember kertet szeretne ápolni a környéken, az itteniek szerint körül kell kerítenie azt egy legalább két méter magas kerítéssel.Itt gyakori, hogy őzek kelnek át az úttesten, s olykor váratlanul az autók elé ugranak, komoly balesetet okozva. A fiunk is elütött egyszer egyet a motorjával, korai halálba küldve az állatot, ő maga pedig több napra kórházba került.Ma reggel, amikor összenéztünk az őzzel, eszembe jutott a 42. zsoltár 2. verse: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, óh Isten!” Érzem, ahogyan Jézus arra hív, hogy mérlegeljem: vajon hajlandó vagyok olyan féltve őrizni a vele töltött időmet, mint a virágaimat a vadaktól? Vannak-e olyan áldások az Igéjében, amelyeket azért nem tapasztalhatok meg, mert hagytam, hogy más dolgok „lakmározzanak” abból az időből, amit velem szeretne tölteni, abból az időből, amit arra használhatna, hogy virágba borítsa jellemét az életemben? Vajon a vele töltött értékes idő köré emeltem kerítést?Ó, Jézus, én valóban szomjazom utánad! Ma átadom neked a prioritásaimat. Add, hogy élő Igéd megteremtse életemben jellemed illatát!
DeeAnn Bragaw