myBible logó myBible
Fiókom

2025. január 12., vasárnap

Semmi sem vész kárba, amit Jézusért teszünk

„Mária elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.” (Jn 12:3)

Arra sincs elég időm, hogy megtegyem Jézusért mindazt, amire vágyom. Régen azt gondoltam, hogy sohasem fogok felnőni vagy megöregedni, és egész életemben végtelen energiával rendelkezem. Előttem állt az egész életem. Negyvenhét évesen azonban rádöbbentem: földi éveim fele talán már eltelt. „Vajon elvesztegettem a fiatalságomat? Pazarlás volt, hogy sosem mentem férjhez, és nem váltam anyává? Pazarlás, hogy nem másztam meg több hegyet, és nem mentem több városnéző kalandra? Pazarlás volt, hogy nem vonultam vissza több könyvet írni, és nem segítettem többet másoknak? Vajon jobban kellett volna vigyáznom az életemre és az időmre?”Aztán Jézus eszembe juttatta Máriát. Akik látták, hogy Mária Jézus lábára önti a nárdusolajat, azt gondolták, hogy pazarol. Teljes megtakarított pénzét a kenetre költötte. Ki is fejezték, hogy sokkal jobb célra is fordíthatta volna azt az összeget, de Jézus semmit sem tart pazarlásnak abból, amit az Ő országáért tesznek, vagy amit a királyok Királyának tisztelete közben mások megsegítésére fordítanak. Könnyek gördültek végig az arcomon, amikor Jézus ismét a fülembe súgta: „Melody, te is szeretettel és örömmel öntötted a nárdusolajadat – életed és fiatalságod legszebb éveit – a lábaimra! Az ajándékod nem ment kárba! Bárkit társadul választhattál volna, bármilyen életed lehetett volna, minden évedet önmagad védelmére tölthetted volna, azt tehettél volna, amit csak akartál, de ezek helyett engem választottál! Szolgálattal töltött életed nem ment kárba.”Nem helytelen időt szakítanunk a rózsák megszagolására és a szeretteinkre. Nem rossz dolog megházasodni és családot alapítani, különösen, ha Jézusért tesszük! Bárcsak én is megtapasztalhattam volna ezt az örömöt! Fontos tudatosítanunk: nem azért kaptuk az életünket, hogy minden rólunk szóljon. Az a feladatunk, hogy Jézus lábaira öntsük a nárdusolajunkat, függetlenül attól, hogy mivel bíz meg minket. Egyetlen életünk van, adjuk azt Jézusnak! Éljük úgy földi életünket, hogy az örökkévalóságra nézve is jelentőséggel bírjon!

Melody Mason

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.