Több mint kukorica

„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.” (Zsolt 139:16)

Egyik évben, amikor hazautaztam Louisianába, egy barátnőmnél szálltam meg. A verandáján töltöttük a szombat délutánt. Beszélgettünk és örömünket leltük a természetben. Kolibrik lakmároztak a madáretetőből, a tó partján egy gyönyörű, fehér madár napozott, és magas, fenséges tölgyek szegélyezték az udvart. De nem volt mindig ilyen szép a kertje. Beszélgetés közben megosztotta velem annak történetét.
Egy nap a férje megkérte, hogy nézzen meg vele egy ingatlant. Amikor odaértek, egy hatalmas kukoricaföldet látott. Nem értette, hogy mire kell a férjének egy kukoricaföld. A férfi elmagyarázta, hogy vidéken szeretné felnevelni a gyermekeit. A barátnőm nem helyeselte a tervet. A férje felhívta a figyelmét arra, hogy látnia kell a jövőképet. A barátnőm erősen próbálkozott, de továbbra is mindenütt csak kukoricát látott. Számos beszélgetés után végül úgy döntöttek, hogy megveszik az ingatlant.
A barátnőm férje megművelte a földet, és alkalmassá tette a mobilházuk számára. Később a fiával együtt ásott egy tavat, amit megtöltött halakkal. Ezután kis parcellákra osztotta a földet, és épített egy pavilont a tó mellé. Végül pedig felépítette a barátnőm álmai otthonát. Elmondta, mennyire hálás volt a férjének, amiért az a teljes jövőképet látta. Most, miután harminc éve él az egykori kukoricaföldön, úgy gondolja, hogy sehol sem lakna szívesebben.
Mindannyiunk életében előfordul, hogy amikor másokra, vagy akár önmagunkra tekintünk, csak kukoricát látunk, mert képtelenek vagyunk a durva külső és a látszólagos rendetlenség mögé látni. Isten azonban látja a jövőt, amikor ránk néz. Ezt a jövőt szem előtt tartva kezdi el bennünk a munkáját, melynek során olyanná alakít minket, amilyennek mindvégig látott. Már a születésünk előtt elkezdett dolgozni ezen a jövőképen. Nem számít, hányszor tévedünk el vagy maradunk a kukoricásban – Isten sohasem felejti el a nekünk tervezett jövőt.
Alig várom a napot, amelyen ott állhatok majd az üvegtengeren, koronámat a Teremtő lábai elé helyezhetem, és megköszönhetem neki, hogy többet látott bennem egy kukoricaföldnél.

Carmalita Green