2024. december 29., vasárnap
Hűséges mindenben, amit tesz
Ma reggel a 33. zsoltárt olvasom, és tökéletes bátorítást mond arra az időre, amelyben élünk. Tehetetlennek érezhetjük magunkat, mert úgy tűnik, hogy a világunk, nemzetünk, sőt, néha még az életünk is kaotikus. Néha úgy tűnik, hogy senki sem tart irányítása alatt semmit. Talán úgy érezzük, hogy senkit sem érdeklünk igazán. De az élet nem reménytelen! A 33. zsoltár arra emlékeztet, hogy az Úr lát minket a mennyből, „lát minden embert” (13. vers).El tudod ezt képzelni? A mi Teremtőnk, aki szólt, és megteremtette az eget és a földet (6., 9. vers), egyben a mi fenntartónk is, aki a szívünket formálta, Ő figyel minket a mennyből, figyelembe véve minden cselekedetünket (15. vers). Látja, mi történik velünk, és tudja jól, hogy érzünk. Ő törődik velünk! Ő irányít! Bár Isten „elfordítja a nemzetek szándékát”, és „meghiúsítja a népek gondolatait” (10. vers), a zsoltáros azt mondja nekünk, hogy az Úr tervei és szándékai soha nem hiúsulnak meg:„Az Úr szándéka megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre.” (11. vers)Bízhatunk a mi Istenünkben, hogy gondoskodik a dolgokról, mert az ő Igéje „igaz”, „és minden cselekedete hűséges” (4. vers). Igazságos Istenünk „szereti az igazságot és a törvényt”, és bár ez nem mindig látszik, „az Úr kegyelmével van tele a föld” (5. vers). A Mindenható pedig mindig győzedelmeskedik.A zsoltáros azt mondja, hogy nem a seregek nagysága, nem a harcosok erőnléte, még a lovak ereje sem menthet meg bennünket (16–17. vers). Hanem a mi Urunk szabadít meg minket (19. vers).Miközben tehát az új esztendővel és életünk folyamatos kihívásaival nézünk szembe, miközben e zűrzavaros világ kihívásai között navigálunk, kapaszkodjunk ebbe a drága ígéretbe, míg „lelkünk az Urat várja”, a mi Megváltónkat, aki hűséges „segítségünk és pajzsunk” (20. vers):„Csak őbenne vigad a szívünk,csak az ő szent nevében bízunk!Uram, legyen rajtunk a te kegyelmed,hiszen benned bízunk.” (Zsoltárok 33:21–22)
Myrna Hanna