myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 26., csütörtök

Szitakötők

„És tudjuk, hogy minden, ami velünk történik, a javunkat szolgálja, ha szeretjük Istent, és az beleilleszkedik a terveibe.” (Róma 8:28, az angol TLB-fordítás alapján)

Már korán odaértünk a találkozóra, jóval az ingatlanügynök előtt, hogy megnézzük, amit alig mertünk remélni, hogy az új otthonunk lesz. Már majdnem egy éve összepakoltunk, és elköltöztünk Georgiába, Isten vezetésében bízva. Majdnem egy éve éltünk bőröndökből, egyik motelből a másikba áthurcolkodva, miközben újra és újra elbuktuk, hogy bérleti szerződést köthessünk. Gyakran felmerült bennünk, vajon hibát követtünk-e el. Vajon csak képzeltük, hogy Isten vezet minket? Ha valóban az ő vezetését követtük, akkor nem lehetett volna ilyen nehéz, nem igaz?Egy pillanatra leültünk a kocsiban, féltünk, hogy ismét csak reménykedni fogunk, és imádkoztunk. Ha ez az a hely, ahová az Úr szeretne küldeni, akkor azért imádkoztunk, hogy nyissa meg az ajtókat, és tegye lehetővé. Aztán kiszálltunk az autóból, és felfedeztük az udvart. Kéz a kézben sétáltunk, megcsodáltuk a minket körülvevő szépséget, amikor Kyle hirtelen azt mondta: „Nézd csak! Szitakötők!” Mindenütt ott lebegtek körülöttünk.Mindig is szerettem a szitakötőket. Isten gyakran így akar emlékeztetni és megnyugtatni, hogy itt van velünk, és így ad reményt. Ha éppen kétségbeesett pillanatot élek át, gyakran épp időben nyitom ki a szemem, hogy lássam, amint egy szitakötő libeg be a nyitott ablakon, és leszáll az ölembe, a vállamra vagy a kezemre. Ilyenkor minden alkalommal megnyugszom, hogy Isten velem van.Így hát ott álltunk, egy örökkévalóságnak tűnő várakozás, reménykedés, kétségbeesés, Istenhez való kiáltás után az ő közbeavatkozásáért egy valóságos szitakötőrajjal körülvéve. Már majdnem egy éve keresgéltünk, és az Úr most ott volt, és megnyugtatott, hogy Ő fedez minket. Néhány nappal később, pontosan egy évvel azután, hogy elkezdtük keresni az otthonunkat, aláírtuk a szitakötőkertes ház bérleti szerződését.Ha az elmúlt évben küzdöttetek, mint közülünk oly sokan, tudnotok kell, hogy ez nem tart örökké. Isten sokkal többet akar tőlünk, mint egy túlélési üzemmódban leélt életet. Lépjetek tovább. Ezután is kapaszkodjatok bele hittel. Továbbra is abban bízzatok, hogy Ő majd átsegít ezen az időszakon, mert Ő át fog, míg továbbra is szeretitek Őt, és beilleszkedtek a terveibe. Végül is ezt ígérte nekünk.

Carey Pearson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.