Egy karácsonyi reggelen

„Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.” (2Sámuel 22:31)

Karácsony reggel volt valamikor az 1940-es évek közepén a pennsylvaniai Lancaster megyében, ahol születtem, és ahol a gyerekéveimet töltöttem. Apa hazajött a szolgálatából a fegyveres erőktől. Tekintve, hogy a kis családunk együtt volt, mi mást kívánhattunk volna? Amikor azonban a bátyámmal és a nővéremmel azon a karácsonyi reggelen korán lerobogtunk a lépcsőn, és egy csillogó karácsonyfával találtuk szembe magunkat, sok-sok ajándékkal alatta, határtalan volt az izgalmunk. Még soha nem tapasztaltunk ilyen csodálatos dolgot fiatal életünk során.A nővéremmel azonnal kiszúrtuk az iker babakocsikat. Két egyforma játékbaba feküdt a kocsikban. A következő hetekben és hónapokban nagyon sok elfoglaltságunk akadt, ahogy szeretettel gondoztuk a kisbabáinkat, kimostuk a szennyesüket, és felakasztottuk száradni a kis szárítókötélre, vagy sétálni vittük őket a kocsijukban. Olyan jól gondoskodtunk róluk, hogy nagyon jó állapotban maradtak meg mind a mai napig.Egy nap aztán úgy döntöttünk Maxine-nel, hogy bemegyünk vásárolni Lancasterbe, hogy új ruhákat vegyünk a babámnak, Sallynek és az ikertesójának. Anélkül, hogy figyelembe vettük volna szüleink korábbi határozott utasításait, hogy soha ne játsszunk az autóban, fogtuk a babáinkat, és bemásztunk az első ülésre. A nővérem megragadta a kormányt ide-oda csavargatva, miközben úgy tett, mintha felpörgetné a motort. Aztán úgy döntött, hogy követi anya példáját, és lenyomja a gázpedált. Csakhogy nem vettük észre, hogy az indítókar is a gázpedál alatt van. Váratlanul felbőgött a motor, és az autó dübörögve átrontott a kerítésen, majd ki a legelőre. Szerencsére édesanya a segítségünkre sietett, félbeszakítva a városba tartó bevásárló utunkat!Bölcs és gondoskodó szüleink világosan megmondták nekünk, hogy nem játszhatunk az autóban. Azért hozták meg ezt a szabályt, hogy megvédjenek minket a veszélytől. Így van ez mennyei Atyánkkal is, aki szabályokat adott, amelyek szerint élnünk kell. Ezek nem korlátozó jellegűek, hanem védőfalat nyújtanak, hogy megvédjenek. Egyetlen szándékos döntés is, hogy nem engedelmeskedünk, olyan események láncolatát indíthatja el, amiket később megbánunk. Ha azonban összetörve és összezúzva találjuk magunkat, ígéretet kaptunk arra, hogy az Úr „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (2Sámuel 22:31).
Dottie Barnett