Éjféli megvilágosodás

„És amikor fölébredek, te még mindig velem vagy.” (Zsoltárok 139:18, az angol NLT-fordítás alapján)

Hajnali 3 óra van, és minden csendes. A redőnyön keresztül látom az utcai lámpák fényét. Más kisebb fények is villognak a szobában, zöldek és pirosak. Teljes csend állt be, és én meg egyedül vagyok. Nagyon kényelmesen érzem magam: az érzéstelenítő és a fájdalomcsillapítók tökéletesen egyensúlyt hoztak az ellazulás és a mélységes hála között.Amikor a betegek félnek a műtéttől, az néha annak az előérzete, hogy meg fognak halni. Ma én is féltem. Annyira, hogy felment a vérnyomásom. Azt gondoltam, talán nem is ébredek fel a műtét után, és ha felébredek, akkor a fájdalom meglehet, hogy nyomasztó lesz. De most itt vagyok, és Isten is itt van velem.Miközben csodás, fájdalommentes kényelemben fekszem, gondolataim egy olyan olvasmányra terelődnek, amely arra hívott, hogy elgondolkodjam, mit vittem ebben az évben a leggyakrabban Isten elé. Rájöttem, hogy leggyakrabban az ő áldását kérve fordultam hozzá. És most, az éjféli óra csendjében elgondolkodom ezen a kérdésen: helyes-e, hogy mindig kérek valamit, amire szükségem van? Hol vannak az én áhítatos cselekedeteim, dicsőítő zsoltáraim vagy a hála és a köszönet szavai? Mit árul el az Istennel való kapcsolatomról, hogy mindig csak áldásért könyörgök, hogy mindig kinyújtott kézzel állok elé?Ebben az éjféli tiszta pillanatban rájöttem, hogy nem is annyira az én kapcsolatomról van szó Istennel, hanem inkább az ő kapcsolatáról velem. Félek attól, hogy az áldásai elfogynak? Hogy előbb-utóbb eléri velem a türelmetlenség határát? Hogy talán csak annyi áldása van, amennyit adhat, és én már közel járok ahhoz, hogy elérjem a határt?De miközben szinte lebegve fekszem, megértem, hogy az Úr bőkezű, és teljesen az ő természetének része az adás – és a nyitott két kezem pont megfelelő viszonyt alakít ki vele. Elismerem a bőségét és az én szükségemet; az ő határtalan áldástartalékát és az én apró, kérő kezemet; az ő nagylelkű, fáradhatatlan bőkezűségét, amellyel kiáradt értünk egy másik éjféli tisztáson réges-régen.Továbbra is kérni fogok tőle, elismerve, hogy nélküle semmit sem tehetek. Nélküle nincs semmim. Nélküle semmi vagyok. Csak benne van fény, élet, szeretet és kegyelem. És így, amíg végre a szívem az ő szíve mellett dobban, nem tehetek mást, mint hogy az áldásáért könyörgöm.

Deanna Pitchford