2024. december 5., csütörtök
Nyerjünk meg lelkeket a mennyei királyság számára
Amikor diakónusvezető lettem, az volt az egyik célkitűzésünk, hogy lelkeket nyerjünk meg a mennyországnak. Ezt a célt szem előtt tartva egy másik diakonisszával elindultunk, hogy könyveket ajándékozzunk oda a környéken.
Kiválasztottunk egy lakóparkot, ahol minden ajtón bekopogtattunk, és ha egy lakó kinyitotta nekünk az ajtót, felajánlottunk egy ingyenes könyvet. Aztán megkérdeztük: „Szeretné, hogy imádkozzunk önért?” Ha senki se jött ki, az ajándékot az ajtó kilincsére akasztottuk.
Istenért dolgozni boldog és kellemes élmény. Mindig áldott vagyok, mert akkora örömöt jelent nekem a szolgálat. De akkor érzem a legboldogabbnak magam, amikor a lakók megkérnek, hogy imádkozzunk értük. A barátommal ajtóról ajtóra jártunk, míg ki nem osztottuk az összes könyvet, aztán visszamentünk a kocsihoz. Amikor már épp be akartunk szállni az autónkba, egy hölgy jött oda hozzánk azzal a könyvvel, amit az ajtaján hagytunk. Nagyon mogorva volt, és visszaadta a csomagot, mondván, hogy ő már üdvözült, ismeri az Urat, és időpocsékolás lenne megtartania, mert úgysem fogja elolvasni.
Szomorú voltam miatta, amikor elvettem a kiadványt, de gyorsan találtam még egy ajtót, amelyikre nem jutott ajándékkönyv, és rátettem a kilincsre. Ez volt az egyetlen ajtó abban a komplexumban, ahova nem tettünk traktátust. Bekopogtam, és már készültem visszafordulni, mikor egy nagyon kedves hölgy lépett a bejárati ajtóhoz, és udvariasan üdvözölt minket.
Elmagyaráztam neki, miért kopogtattam be hozzá, és intettem a másik diakonisszának, aki már a jármű mellett állt, hogy jöjjön csak vissza. Megköszönte a kis kiadványt, és elmondta: azért imádkozott, hogy csak jönne már valaki, akivel társaloghatna. Aztán majdnem egy órán át beszélgettünk. Aggódott különleges igényű tizenéves fia miatt, aki magánnyal küszködött. Gyógypedagógus voltam, így át tudtam érezni az elmondottakat. Majd imádkoztunk, és örültünk az együtt töltött időnek.
Később sikerült összehoznom a hölggyel az adventista ifjúságvezetőt, és néhány gyülekezeti fiatalunk meglátogathatta a fiát. Most képzeljük el, mi lett volna, ha nincs ott a könyvünk, amit megoszthatunk vele! Valami túl nehéz az Úrnak? Nem-nem! Istennél minden lehetséges.
Patricia Hines