Légy csendben

„Háborúkat némít el a földkerekségen, íjat tör, és kopját ront, harci szekereket éget el.” (Zsoltárok 46:10)

Amellett, hogy impulzív vagyok, és természetemnél fogva túlgondolom a dolgokat, az is borzasztóan rosszul megy, hogy egyszerűen csak nyugton maradjak. Nekem a semmittevés azt jelenti, hogy közben rengeteg gondolaton rágódhatok, sok helyzetet nagyíthatok fel, és számtalan lehetőséget vehetek figyelembe – melyek többsége persze szörnyű véget ér a képzeletemben, pesszimista hajlamomnak köszönhetően. A csend, ami a mozdulatlansággal jár, azt hiszem, nekem mindig nehezebb volt, mint másoknak. A bizonytalanság és a szorongás, ami gyakran együtt jár vele, mentálisan kimerít és lehangol, mert én hajlamos vagyok magamba zárkózni, ahelyett, hogy a világegyetem Mesterére koncentrálnék.
Minél többet tanulok Istenről, annál jobban megértem, hogy Ő teljes bizalmat kíván tőlünk, amely lehetővé teszi számára, hogy lecsendesítse a gondolatainkat, és elcsitítsa a félelmeinket. Mi olyanok vagyunk, mint Péter. Levesszük a tekintetünket Jézusról, és hagyjuk, hogy az élet zúgó-zajló hullámai megtámadjanak. Elkezdünk azon tűnődni, mit is csinálunk mi most, és miért próbálunk a tengeren járni. Kételkedni kezdünk, hogy megérdemeljük-e az utunkba kerülő lehetőségeket, és alkalmasak vagyunk-e rájuk. Eltöprengünk, vajon mit is gondoltunk, mikor hitben kiléptünk a csónakból, és megpróbáltunk ismeretlen vagy akár ismerős terepen navigálni. És aztán elsüllyedünk, elborítva mindazzal, ami körülöttünk van.
Ez az a pillanat, amikor Jézus a segélykiáltásunkra válaszolva lenyúl hozzánk, hogy kisegítsen. Ha már nem küzdünk többé, hogy a fejünket a víz fölött tartsuk, és a Megváltóra tekintünk, a dühös hullámok hangja elkezd elcsendesedni a fejünkben, még ha továbbra is ott tombolnak körülöttünk. Ő arra hív, hogy csendesedjünk el, teljesen bízzuk rá magunkat, és maradjunk egy helyben. Arra hív bennünket, hogy „semmi miatt ne aggódjunk” (Filippi 4:6). Egyáltalán semmiért se. Ehelyett mindent vigyünk elé imádságban, és hálás szívvel tudassuk vele szívünk vágyait, miközben teljesen tőle függve megpihenünk.
Már megtanultam, hogy minden nap így tegyek: naponta adjam át és vessem alá neki az akaratomat. Tanuljuk meg szeretni a csendet és a nyugalmat, ami a benne való bizalommal jár, még akkor is, mikor úgy érezzük, hogy minden darabokra hullik körülöttünk.
Jelenleg is tanulom, hogy lehetek csendben, miközben ismerkedem vele. Vele. Istennel. És azért imádkozom, hogy ti is megtanuljátok ezt.

Kristeena Daniella Abbey