myBible logó myBible
Fiókom

2024. november 24., vasárnap

Ő hűséges

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)

Hívőként szívesen idézzük Filippi 4:19-et, de amikor arcon csap a realitás szele, vajon tényleg hiszünk is benne? Ahogy egyre növekedtem a keresztény életemben, úgy kezdtem el becsülni a filippibeliekhez írt levelet. Néhány kedvenc versem a következő: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Filippi 4:6) És aztán, alig tizenhárom verssel később Pál megadja az okát annak, hogy miért nem kell aggódnunk. Azt írja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19) Ó, bárcsak fel tudnánk fogni, és megértenénk, hogy mit is jelent ez valójában!
Imádkoztál már olyasmiért, amit Isten nem adott meg, és évekkel később felkiáltottál: „Uram, köszönöm, hogy nem adtad meg, amit olyan komolyan kértem!”? Nemrég volt egy ilyen pillanatom, és még mindig csodálom Istent és az ő irántam való jóságát. Ha az Úr megadta volna, amit akkor kértem, másképp alakult volna a karrierem. A tapasztalatok, amelyeket nap mint nap szerzek, és az emberek, akiknek szolgálhatok, soha nem alakultak volna ki. Isten félelmetes, és jól ismeri a kezdetet és a véget, és tényleg tudja, mi a legjobb nekünk.
Az Úr megígéri, hogy minden lelki és anyagi szükségletünket kielégíti. A filippi gyülekezet nagylelkű volt Pállal, és ő megdicsérte őket a bőkezűségükért, de az apostol azért megtanulta, hogy megelégedjen azzal is, amije van. Még ha szűkölködött is, tudta, hogy Isten majd gondoskodik róla, és megerősíti őt (lásd: Filippi 4:11).
Istennek soha nem hiányzik az a képessége, hogy gondoskodjon a benne bízókról. Azt akarja, hogy minden helyzetben elégedettek legyünk, de bőségesen ellát azzal is, amit kirendelt nekünk. Azt ígéri: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit.” (Zsoltárok 37:4) Bármilyenek is legyenek a szükségleteid, ha bízol benne, Ő nem fogja elmulasztani, hogy ellásson minden szükségessel. Ha nem tőle jön, amire vágysz, engedd meg, hogy összhangba hozza a szívedet az övével, és csak figyeld meg, ahogy majd kielégíti a szükségleteidet. Mert aki ezt az ígéretet tette, mindig hűséges lesz!

Beverley Martin

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.