A pokolból a mennyországba

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az Úr –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek.” (Jeremiás 29:11)

Épp a munkahelyemen voltam, és kértem az eladót, hogy küldje el a július 27-i esküvői meghívónkat. Később, még aznap délelőtt csörgött a telefon, és egy orvos hívott a kórházból. Elmondta, hogy a vőlegényem csak a műszakja után indult el a sürgősségiről, mivel egy újabb sürgős eset futott be. Még visszafordult, hogy elintézze, a beteget a Montego Bay-i kórházba küldje, és utána indult el. Amikor a mentők visszaértek Montego Bay-ből, észrevették az autóját az út szélén. Balesete volt, és eszméletlenül hevert a volán mögött. Gyorsan bevitték a Montego Bay-i kórházba.
Nem sok mindenre emlékszem abból, ami ezután történt, csak arra, hogy a gyülekezetünk presbitere Kingstonba vitt. Útközben megtudtuk, hogy a vőlegényemet az egyetemi kórházba szállították. Két műtétet hajtottak végre rajta, és az orvosok figyelemmel kísérték, felügyelték az esetét, és konzultáltak róla. Montego Bay-től St. Catherine-ig szálltak fel érte imák minden gyülekezetből, szigetről és országból, ahol adventista közösség, társak és a családtagok éltek. Másnap reggel az orvosok tájékoztattak bennünket, hogy a vőlegényem agya súlyosan károsodott. Ha túl is élné, vegetatív állapotba kerülne. Szürreális érzés volt. Továbbra is imádkoztunk, szorítottunk érte, és reménykedtünk, de este meghallottam ezeket a borzalmas szavakat: „Keisha, meghalt.” Abban a pillanatban én is úgy éreztem, hogy meghaltam. Elfogytak a szavaim…
Rettegéssel teltek az ezt követő napok, hetek, hónapok és évek. Nem lehetett felvidítani. Már a saját temetésemet is elterveztem. Valahogy mégis tudtam enni, aludni és imádkozni. Néhány évvel később Isten új lelkészt küldött a gyülekezeti körzetünkbe. A menny őt használta fel arra, hogy a lelki megújulásomat táplálja. Az élő Igében értelmes új iránymutatást és mérhetetlen örömöt leltem. Bár még mindig, őszintén szólva, nem értem annak a napnak az eseményeit, de már elfogadtam: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve.” (Jób 1:21) A legreménytelenebb helyzetekben Isten arra emlékeztetett, hogy terve van velem. Amit az ördög rosszra fordított, abból az Úr sok jót hozott ki. Isten jó! Ó, hálát adok neki ezért! Megáldott, jobban, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni vagy kérni!
Ha ma le vagy sújtva, kérlek, emlékezz rá, hogy Isten soha nem hagy magadra, és nem feledkezik meg rólad! Ő veled van. Pihenj, ha kell, de légy biztos benne, hogy Ő megújítja az erődet. Már úton van a feléledésed. Jézus által van nekünk is reménységünk!

Keisha D. Sterling-Richards