Harc az egyházban

„Összetöröm őket, hogy föl sem kelhetnek, lábam elé hullanak.” (Zsoltárok 18:39)

Egy kis egyetemi városban gyerekeskedtem az Egyesült Államok délnyugati részén. Csodálatos hely volt ott felnőni. Mindig biztonságban éreztem magam. Sok barátom volt, és mindenki nagyon barátságosan viselkedett velem. Így aztán tizenkét éves koromban eléggé megrázott, amikor a gyülekezeten belül szörnyű harc alakult ki a vezetés körül. Az emberek egy része a vezetők mellett, mások ellenük voltak. Apám a mi egyházunknak dolgozott, így emiatt a harag egy részének céltáblájává váltunk.
A dolgok egész erőszakossá váltak egy éjszaka, mikor egy ijesztő üzenetbe csomagolt nagy követ hajítottak a házunk felé. Szerencsére nem találta el a házat. Másnap reggel én bukkantam rá a kőre az előkertünkben. Amikor elolvastam az üzenetet, a szívem is meghűlt. Berohantam a házba, hogy odaadjam apának. Megijedtem, és nagyon csalódott voltam. Azt mondtam, hogy ha az egyházi emberek így viselkednek, akkor többet semmi közöm ne legyen az egyházhoz.
Apa óvatosan bevezetett a nappaliba. Ritkán használtuk a nappalit, amit társaság számára tartottunk fenn, így azt hittem, hogy nagy bajban vagyok! Mondott valamit, amit soha nem felejtettem el. Amit azon a napon megosztott velem, az egész életemet végigkísérte. Azt mondta: „Dixie, soha ne hagyd, hogy az emberek közéd és a te Istened közé álljanak. Az emberek csalódást okoznak neked, de az Úr Jézus soha.”
Azóta már vezetői szolgálatot is teljesítettem, és magam is átmentem néhány tüzes próbán. Volt idő, amikor dühösnek és tehetetlennek éreztem magam, és kísértésbe estem, hogy egyszerűen elsétáljak a vezetői szerepemtől. Ilyenkor eszembe jutottak apám szavai, és mennyei Atyámhoz fordultam segítségért és erőért, hogy szembenézzek a harccal. És Ő még egyszer sem okozott nekem csalódást.
A megpróbáltatások végül győzelemmé váltak. Szinte soha nem történt egyik napról a másikra, de amikor Istenbe vetettem a bizalmamat, éreztem, ahogy nagy teher esik le a vállamról. Apának igaza volt! Az évek során már sokat csalódtam emberekben, de még soha nem hagyott magamra Isten, és nem is hagyott cserben.

Dixie Lysinger