Mások szolgálata

„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért.” (Márk 10:45)

Tegnap kimentem a hátsó verandára, és megpillantottam Lily kutyaházát. Valami ott tekergett és lógott le a tetejéről egy pókhálóba felakadva. Közelebbről megnézve egy kis béka esett reménytelenül csapdába. Fogtam egy papírtörlőt, és kihúztam az állatkát a hálóból, aztán elvittem a vízcsaphoz, és óvatosan hagytam, hogy a kis vízcseppek meglazítsák a hálót körülötte. A háló az összes kis lábán, sőt, még az arcán is végigfutott. Nagyon óvatosan leszedtem róla a szálakat, és amikor a fejéről is lehúztam, gyönyörű, miniatűr szemecskét pillantottam meg. A béka pasztellzöld volt, és olyan aranyos… A kerti magaságyásba tettem be a metélőhagyma és egy paradicsomtő közé. De olyan kis gyengének tűnt… Rendszeresen figyeltem, ahogy ide-oda költözik, hogy visszanyerje az erejét. Később a nap folyamán picit befúrta magát a talajba, ahol egy kis csicsóka alá elbújt. Óvatosan egy barna levelet tettem rá. Másnapra aztán eltűnt a magaságyásból. A békák éjjel aktívak, így remélhetőleg ma reggel már boldogan, biztonságban van valahol máshol.
Nagy elégedettséggel töltött el, hogy segíthettem ennek az apró teremtménynek, amire nekem is szükségem volt, hogy felemelje a lelkemet. Újra és újra elmondják nekünk, hogy Krisztus nem azért jött erre a földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. Jézus tudta, hogy a másoknak való szolgálat az, amire a szívünknek szüksége van ahhoz, hogy boldogok és teljesek legyünk. Az elmém túl sokszor csak magamra és a világban zajló boldogtalan dolgokra összpontosít, de ezen a kis békán keresztül Jézus ismét emlékeztetett arra, hogy a mások iránti szolgálat az út a teljes és céltudatos élethez.
A templomban nemrégiben ünnepi úrvacsorai istentiszteletet tartottunk. A világjárvány miatt már több hete kint a szabadban, a piknikpavilonban találkozunk. A lelkipásztor beszélt, és azt mondta, hogy még Júdás szíve is megindult, és a Megváltó magához vonzotta őt az utolsó vacsorán. A kenyér és a gyümölcslé jelképe emlékeztet minket az ő mindannyiunkért hozott nagy áldozatára. Miközben részesültünk a kenyérből és a gyümölcsléből, a lelkipásztor megismételte: „Jézus tette értetek.” Ez a gondolat megérintette a szívemet. Köszönöm, Uram, hogy engem is és mindannyiunkat bevonsz a te megváltó munkádba. Most azért imádkozom, hogy továbbra is mindannyian szolgáljuk egymást, míg újra el nem jössz.

Rosemarie Clardy