2024. november 7., csütörtök
Autós gondok
„Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.” (Jób 14:1)
Gyönyörű nyári reggel volt a floridai Tallahassee-ben, amikor Juliette barátnőm felajánlotta, hogy bevisz a városba dolgozni. Ahogy a kocsihoz sétáltunk, észrevette, hogy defektes lett a kereke, ezért kicserélte. Aztán az autó nem akart elindulni. A sokadik hiábavaló próbálkozás után kölcsönkérte a szomszéd kocsiját, és beutaztunk a negyven kilométerre lévő városba. Útközben észrevettük, hogy egy piros fény jelent meg a műszerfalon. Fogalmunk se volt, hogy mit jelez, de imádkoztunk, és kértük Istentől, védjen meg. Boldogok voltunk, hogy épségben megérkeztünk a célállomásunkra.
Délután, amikor a barátnőm értem jött a munkából, elmentünk a benzinkútra. Az autó egy nagyon régi Chevrolet volt, és ahhoz, hogy benzint töltsünk bele, fel kellett nyitni a motorháztetőt. Miután Juliette felnyitotta a motorháztetőt, és megtankolta, nem akart becsukódni. Beragadt. Segítséget kért néhány férfitól, akik a benzinkútnál voltak. Mindannyian próbálkoztak, de egyikük se tudta kiszabadítani a motorháztetőt.
Sokáig vártunk ott, egyikünknek sem volt fogalma arról, hogy mit tegyünk. Végül Juliette úgy döntött, hogy felhívja a barátnőjét, hogy tudassa vele az autóval kapcsolatos dilemmánkat. Amikor elment telefonálni, úgy döntöttem, hogy akkor most imádkozom. Kértem az Urat, hogy segítsen rajtunk, és hamarosan tudjunk elindulni, hogy hazaérjünk még sötétedés előtt. Azt mondtam: „Uram, kérlek, küldj segítséget, hogy le tudjuk csukni ezt a motorháztetőt!”
Ahogy kinyitottam a szemem, láttam, hogy egy férfi elég gyorsan megy el mellettem, mintha valami vészhelyzet lenne. Elhaladt az autó mellett, majd hirtelen megállt, és visszafordult a jármű felé. Ránéztem, majd intettem neki, hogy jöjjön ide. Kedvesen megkértem, hogy próbálja már lecsukni nekem a motorháztetőt. Megfogta, és egész könnyedén lenyomta. Mielőtt még annyit mondhattam volna, hogy „Köszönöm!”, már el is tűnt a szemem elől.
Juliette látta, hogy mi történt, és felkiáltott: „Egy angyal volt!” Amikor beszállt a kocsiba, együtt is imádkoztunk, és megköszöntük Istennek, hogy segített nekünk. Hazafelé vezettünk, dicsérve és dicsőítve az Urat a felénk nyújtott áldásaiért. Barátaim, legyünk hűségesek hozzá, mert Ő mindent megtehet. Az ördög azon a napon keményen próbált elbátortalanítani minket, de az Úr felülkerekedett rajta. Magasztaljuk érte szent nevét!
Sheila Johnson