Ő irányítja lépteinket

„Lépéseim a te ösvényeidhez igazodtak, nem ingadozott a lábam. Hívtalak, mert te felelhetsz nekem, Istenem! Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet!” (Zsoltárok 17:5–6)

Egyik nyáron, mikor meglátogattam a bátyámat Londonban, Angliában, egy barátommal szép napot töltöttünk városnézéssel. Hogy találkozhassak a barátommal, az unokaöcsém kivitt a buszmegállóhoz – mert én ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül találjam meg az utat –, és részletesen elmagyarázta, hogy szálljak fel a kristálypalota megállóig tartó 3-as buszra. Miután megérkeztem, megtaláltam a következő buszt, és simán eljutottam a Bromley vasútállomásra, ahol a barátom várt rám.
Szinte elrepült az idő, és mire észbe kaptam, már fél nyolc volt. Már alig vártam, hogy sötétedés előtt visszaérjek a bátyámhoz. De a barátom, Isten áldja meg, ragaszkodott hozzá, hogy vacsorát készítsen kettőnknek a lakásán. Hiába kérleltem, hogy a kései időpont miatt most inkább ne, süket fülekre találtam. Így hát engedtem neki, és beleegyeztem, hogy maradok vacsorára.
Csak néztem az órát, és azért imádkoztam, hogy siessen már. Végül fél kilenc körül megvacsoráztunk, majd szerette volna, hogy még nézzük meg a fényképeket, amiket készítettünk. Végül 9-kor, mikor a nap is már lemenőben volt, megindultam az ajtó felé, és elköszöntem tőle: „Most már mennem kell!” Sietve lépkedett utánam, hogy megmutassa, hol van a buszmegálló, ahol felszállok a 3-as buszra. Részletes utasításokat adott, hogy találom majd meg a 410-es buszt a kristálypalotánál.
Addigra már teljesen besötétedett, és én nagyon aggódtam. Ezért imádkozni kezdtem, és azt mondtam az Úrnak: bízom benne, hogy hazavisz. Mindenki leszállt a buszról a kristálypalotánál. Most mi lesz? A tömegben észrevettem egy hölgyet, és úgy éreztem, hogy meg kell szólítanom. Kiderült, hogy ő is a 410-es buszra száll fel, és az én utcám mellett fog elhaladni! Hamarosan már a bátyám otthona felé sétáltunk. Megtudtam, hogy nemrég volt egy műtétje, és most küzdelmesek a mindennapjai. Megfogtam a kezét, és azt mondtam: „Imádkozzunk!” Ott a járdán beszéltem neki Jézus szeretetéről, és imádkoztam érte. Ez az angyal, akit az Úr küldött, elkísért a bejárati ajtóig, és meggyőződött róla, hogy rendben vagyok! Mennyire magasztaltam mennyei Atyámat, amiért meghallgatja gyermekei szívből jövő imáit. Biztonságban hazavitt, és megengedte, hogy az új barátommal imádkozzam. Megígértem, hogy továbbra is fogok imádkozni érte – és még mindig ezt teszem, minden nap. Nővéreim, Isten irántunk való szeretete oly valóságos!

Jannett Maurine Myrie