Természetjárás Istennel

„Fenségedről, fényes dicsőségedről és csodálatos dolgaidról elmélkedem.” (Zsoltárok 145:5)

Gondos tervezés után néhány éve, csak pár hónappal az esküvőnk után a férjemmel Kaliforniából Észak-Karolinába költöztünk az Államokban. Ez hatalmas változás volt, amely végül közelebb hozott minket egymáshoz és Istenhez. A közösség megismerésének szakaszában sokat utaztunk városról városra, és igyekeztünk bejárni az összes buja zöldet és szépséget, amit Teremtőnk oly nagy gondossággal tervezett. Mennyire más volt, mint Kalifornia a maga száraz, aszálytól sújtott tájaival! Rendszeresen megnyílt előttünk a mennyország, ahogy az eső felfrissítette a földet, táplálékot biztosítva az ég madarainak, az állatoknak és az ő gyermekeinek. Teljesen elbűvölt minket Alkotónk csodálatos teremtése.
Az ösvényeken sétálgatva találkoztunk másokkal, akik az Úr Jézus szépségében gyönyörködtek. Az általa formált sudár fák és az alattuk kucorgó kisebb fácskák kis közösséget alkottak a lombok között. A madarak csicsergése betöltötte énekkel a levegőt. A méhek zümmögése és a színes pillangók az otthonra emlékeztettek. A kora reggeli friss, csípős levegő gyengéden cirógatta az arcomat, és simogatta az érzékeimet. A zsoltáros vidáman mondja: „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:6) Még a természet is Istent dicséri a maga módján. Az Atya mindent megadott, hogy örömünket leljük benne. A mezők liliomai, az óceánok, mind értünk lettek teremtve. A Mindenható leírhatatlan bölcsességének illata zendül, ahogy megízleljük az áldásait. Ő félelmetes Isten, aki mérhetetlen szeretettel szeret bennünket. Ő teremtette az eget és a földet, jónak nevezte (1Mózes 1:1–31), és nekünk is így kell tennünk!
Az évek során, ahogy elgondolkodtam az utunkon, rájöttem, mennyire áldottak vagyunk, miközben ebben a bűnös világban élünk. Milyen gyönyörű volt még az Édenkert a bűn előtt – a földi nagyságok csak kis bepillantást nyújtanak a mennyországba. Véges elmém számára elképzelhetetlen, hogy felfogjam. Csak a teremtésével tudok dicsekedni, amely békét ad ebben a bűnös világban.
Ti mikor merészkedtetek ki utoljára a természetbe, hogy csöndesen sétálgassatok, és Istennel beszélgessetek? Gyakoroltátok már, hogy csendben maradtok, és csak hallgatjátok a fák egymáshoz simuló lágy neszét? Ne engedjétek, hogy az élet mindennapi csatározásai megfosszanak attól, hogy kiélvezzétek a Jézussal töltött időt.

Corletta Aretha Barbar