2024. október 24., csütörtök
A felfogás kérdése
„Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sámuel 16:7)
Az emberek az öltözködésünk, az akcentusunk, a viselkedésünk, sőt, még az arckifejezésünk alapján is megítélnek. Néha igazuk van, de persze azért nem mindig. Sokszor előfordul, hogy tévesen ítélnek meg bennünket. Ez történt velem is.
Egy nap boldogan és energikusan dolgoztam a kertemben egy nagy kertépítési projekten: kapáltam és gereblyéztem. Hirtelen megállt egy teherautó, és miközben a sofőr udvariasan üdvözölt, a társa rám mosolygott.
„De szép hely! Maga a gondnoka?”
„Nem – válaszoltam. – Az enyém a kert.” Vajon azért, mert kopottas ruhában voltam, vagy a bőrszínem miatt néztek gondnoknak?
„Épp most végeztünk egy ház rendbehozásával az út mentén” – folytatta. Kellemes csevegés után mentek tovább.
Úgy vélem, a beállítottságunk is segíthet az érzékelés formálásában. Ahogy csendben ültem a ghánai Valley View Egyetem könyvtárában, nosztalgikus emlékek öntöttek el a Karib-térségben fiatal egyetemistaként töltött napjaimról. A könyvtári foglalkozás vége előtt az egyik könyvtári asszisztens odajött hozzám, és megkérdezte, hogy vendégprofesszor vagyok-e. Ugyanezt a kérdést tették fel, amikor később csatlakoztam egy fiatal hallgatókból álló interaktív foglalkozáshoz. Arra kértük őket, hogy mondják el a véleményüket arról, mit tehetne a Hetednapi Adventista Egyház az egészségügyi üzenet hatékonyabb terjesztéséért.
Mindez elgondolkodtat: hogyan látnak minket az emberek, amikor találkoznak velünk az élet ösvényein? Látják-e bennünk Jézus Krisztust visszatükröződni? Vagy a beszédünk, az öltözködésünk, az ízlésünk kifejezésmódja már annyira hasonlít a világhoz, hogy nem látnak különbséget az ő és a mi szokásaink között? Valójában hogy látnak minket a kollégák, a barátok és a szomszédok?
Az ember nézheti a külső megjelenést, és az alapján ítélhet meg, de csak Isten látja a szívünket. Bárcsak napról napra jobban visszatükrözné az ő gyönyörűségét a szívünk!
Hyacinth V. Caleb