2024. október 20., vasárnap
Te olyan gyönyörű vagy!
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem.” (János 10:27)
Sorban álltam, és vártam, hogy egy gyönyörű nővel találkozzam, akit csak nemrég láttam meg először. Amikor kilépett a színpad elé, el voltam ájulva, hogy milyen gyönyörű. Ízlésesen öltözött, hosszú, lágyan hullámos, enyhén őszülő haja tökéletesen kiemelte szép arcát és elegáns alakját. Arról szólt az üzenete, hogy milyen fontos a nehéz körülmények között és minden helyzetben Istent dicsérni.
Örökkévalóságnak tűnő ideig várakoztam. Valamit el kellett mondanom neki, bár butaságnak éreztem, hogy el szerettem volna mondani, ami a szívem mélyén volt. Miközben arra vártam, hogy az előttem állók befejezzék a beszélgetést vele, kísértést éreztem, hogy hagyjam ott a sort. És bár kényelmetlenül éreztem magam, valami mégis szilárdan ott tartott a helyemen.
Végre egyedül maradt, én bátran odamentem hozzá, és ügyetlenül kiböktem: „Te olyan gyönyörű vagy!” Zavarban voltam, de csak sikerült megköszönnöm a bizonyságtételét. Fogalmam se volt, mi lesz ebből a beszélgetésből.
Meglepetésemre azt mondta, hogy ismer engem, és követte az életemet. Felfedeztük, hogy sok közös van kettőnkben, és a beszélgetésünk azonnal bensőségessé és szívből jövővé vált. Azáltal tudtunk szólni egymás életéhez, hogy elmondtuk egymásnak anyai tapasztalatainkat, és bátorítottuk egymást. Elköteleztük magunkat, hogy imádkozunk a másikért, én pedig megerősödve és nagyon hálásan távoztam a beszélgetésünkből, hogy hallgattam Isten hangjára, amely arra ösztönzött, hogy várjam ki, hogy találkozzam ezzel a nővel. Örülök a gondolatnak, hogy imádkozik értem, és én imádkozom őérte. Remélem, hogy egy nap újra találkozunk.
Csak három nappal az élmény után jót nevettem Isten humorérzékén és az ő útjainak csodálatos voltán. Kaptam egy könyvet, amelynek a címe: VAGYOK, és melybe huszonhat nő írt elmélkedő cikkek sorozatát. Tapasztalataikból és a Bibliából kiindulva olyan témákat osztanak meg, mint „Bátor vagyok”, „Merész vagyok”, „Alázatos vagyok”, „Szeretve vagyok”. Ismeretlenül ő és én is hozzájárultunk a könyvhöz. Tudjátok, mi volt az ő témája címe? „Gyönyörű vagyok!” És mi volt az én témám? Az, hogy „Megerősödtem”!
Ha hallod, amint Isten hangja arra ösztönöz, hogy tegyél meg vagy mondj el valamit, engedelmeskedj neki, és fedezd fel, milyen csodálatos módon használ fel téged, hogy áldást hozz másokra!
Danijela Schubert