Tanulságok egy mongúzról

„Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7)

Nyugdíjba vonulásom óta több időt tudok pihenéssel tölteni városi házam kis hátsó kertjében, amely az áhítataim menedékévé vált. Lenyűgöznek a csiripelő madarak, amelyek aprólékos gonddal építenek fészket, etetik és repülni tanítják a kicsinyeiket. Néha kicsit hisztérikusan viselkednek, amikor a növényeimhez közeledek. Más madarak és pillangók rendszeresen meglátogatnak, csak azért, hogy élelmet gyűjtsenek nálam. Vannak méheim is, amiket nem kedvelek, de eltűrök, mert nekik is megvan a maguk szerepe. Sok gyíkom van, amelyek néha átfutnak a bokámon, de szerencsére én nem ijedek meg tőlük.
Egy reggeli imádkozás közben a szokásos nyugalmam tovaszállt, amikor a lehullott falevelek közt olyan zizegést hallottam, amilyet eddig még sose. Épp időben nyitottam ki a szemem, hogy lássam, amint egy mongúz száguld el mellettem, és tűnik el! Miután elöntött az adrenalin áradata, azzal nyugtattam magam, hogy csak átment a falon, hogy meglátogassa a szomszédomat. Most még csak keveset tudok ezekről a jószágokról, azon kívül, hogy tipikusan vidéki, vadon élő állatok. Észrevettem, hogy néha enyhén öngyilkos hajlamúnak tűnnek, ahogy átrohannak az úton, miközben vidéken vezetek. Amit biztosan tudok, az az, hogy az én kertemben nincs a helyük! A Google pedig arról tájékoztatott, hogy gyíkokat és madarakat esznek – az én szívesen látott kis vendégeimet! Pár héttel később szó szerint újból előfordult, de valószínűleg ugyanaz a zavart mongúz lehetett.
Később, miközben a mongúzhelyzetemet elemeztem, arra gondoltam, hogy mennyire hasonlít már Sátánra. Hívatlanul betolakszik arra a helyre, ahol az Éva-pillanataimat élvezem, a Teremtőmet dicsőítem, és a teremtését értékelem. A gondolat, hogy esetleg a közelben lehet, ugyanúgy zavar, mint Sátán, ezért emlékeztetnem kell magam az Igére, hogy „nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten”. Mivel ez a vén mongúz váratlanul tűnik fel, mostantól mindig résen vagyok a kertben, ahogy a lelki életemben is valóban készen kell állnom, ha az ördög megjelenne.
Bárcsak elmondhatnám, a mongúz már eltűnt az életemből, de sajnos az, hogy nem látom, még nem jelenti, hogy végleg el is tűnt. Úgyhogy úgy bánok vele, mint Sátánnal. Naponta kérem a Teremtőt, hogy tartsa távol mindkettőt a területemtől.

Cecelia Grant